Itt van Orbán Viktor pár soros válasza Tarsoly Csabának

-

A Népszava kikérte a miniszterelnök levelét, amelyet március 9-én, az azóta előzetesbe került Quaestor-vezérnek, Tarsoly Csabának válaszként küldtek. Tarsoly ugyanezen a napon írt egy segélykérő levelet Orbán Viktornak, amelyben magára vállalja a felelősséget és az államtól kér hitelt vagy tőkét.


A miniszterelnök két mondattal intézte el a Quaestor-vezérnek szánt választ, egyúttal tájékoztatta Varga Mihály gazdasági minisztert a levél tartalmáról:


„Tisztelt Elnök-vezérigazgató Úr!

A Miniszterelnök úrnak 2015. március 9-én kelt levelét köszönettel megkaptuk.

Miniszterelnök úr annak tartalmáról tájékoztatta a gazdasági minisztert Varga Mihály miniszter úr az Ön által javasolt tárgyalásra még a mai napon kijelöl egy tárgyalópartnert, aki várhatóan még a mai napon jelentkezik Önnél.”


A miniszterelnöki levelet március 9-én délután küldték el Tarsolynak, bár a Quaestor-vezér levelét március 10-i dátummal iktatta a Miniszterelnökség.


Mint ahogy megírtuk: Tarsoly a levelében vállalja, hogy a kialakult helyzetért őt terheli a felelősség, de szerinte a kialakult pánikban a közvélemény feltehetőleg az állami helytállást és felelősség kérdését is felveti. Tarsoly a levélben azt a megoldást javasolta, hogy az állam átmenetileg szálljon be a cégbe: adjon hitelt vagy tőkét, amelyből a Quaestor egyből állampapírt jegyezne. A pénz így azonnal visszaszállna a költségvetésbe, a Quaestor befektetői pedig állampapírt kaphatnának a náluk lévő Quaestor-kötvényekért cserébe.