Hiba beleszeretni egy alkoholista zsenibe

Forrás: AFP

-

Woody Allen nem hisz a filmek versenyeztetésében, ezért a cannes-i filmfesztiválon szokás szerint versenyen kívül mutatták be idei munkáját, az Irrational Mant. Kiderült belőle, hogy Joaquin Phoenix még Woody világában is Joaquin Phoenix marad, Woody viszont nyolcvanhoz közeledve is tud még újat mutatni. Pedig ezt nem is várjuk tőle.


Szórakoztató figyelni, ahogy Woody Allen, mióta általában már nem saját maga alakítja férfi főhőseit, szinte évente újabb híres színészt woodyallenesít. Colin Farrell a szemünk láttára alakult neurotikus ronccsá a Kasszandra álmában. A Blue Jasmine-ből pedig kiderült, hogy a színésznek nem feltétlenül kell férfinak lennie: Cate Blanchett tökéletes Woody-alteregóvá lényegült át, és gyönyörűen hullott darabjaira. Vannak olyan színészek, akik habitusuk révén magától értetődően simulnak bele a woodyságba, Colin Firthről tavaly rögtön tudni lehetett, hogy a Káprázatos holdvilágban tökéletesen hozza majd a cinikus, pökhendi, majd összeroppanó figurát. Ráadásul Firth még Woody gesztusait is átvette alakításában.


Woody Allen, Emma Stone és Joaquin Phoenix az Irrational Man forgatásán


Ezért is volt izgalmas hír, hogy az Irrational Man című idei Woody-filmben Joaquin Phoenix szerepel, akinek nagyon markáns a színészi stílusa, és ugyan tud csodálatosan tutyimutyi (A nő) és bámulatosan szétcsapott (The Master, Inherent Vice) is lenni, sokkal nyersebb, dühösebb erők munkálnak benne, mint Woody Allen világának könnyedén, szellemesen neurotikus, kikacsintós hőseiben. Alapvetően tévedés szerintem Allentől megújulást várni, pont az a jó benne, hogy évente leszállítja a megbízható Woody-minőséget, pontosan tudjuk, mit kapunk, amikor beülünk a moziba. De mégis ott motoszkált bennem, hogy Phoenix akár valami teljesen újat is behozhat Woody univerzumába.



A film kezdetén egy pillanatra úgy tűnt, ez talán meg is valósult: a nyitósnittben Phoenix szétesett, kiégett filozófiaprofesszorként füstöl és vedel az autójában, tiszta Inherent Vice. Ezt a monumentális erejű színészt nyilván nem lehet woodysítani, ő a saját szabályai szerint játszik. Egy menő keleti parti egyetem új tanárát alakítja, aki az első előadásán, amit látunk, Kant kategorikus imperatívuszáról magyaráz, hangsúlyozva, hogy ehhez a morális törvényhez nem lehet a hétköznapi élet minden helyzetében ragaszkodni. A film során többször belepillantunk az előadásaiba, amelyek mindig a figura aktuális állapotát tükrözik finom iróniával: később már nem a moralitás van terítéken, hanem Sartre gondolata, mely szerint „a pokol a másik ember”, a prof asztalán pedig naná, hogy egy Bűn és bűnhődés-kötet hever.


Joaquin Phoenix és Parker Posey a filmben


Hősünknek, Abe-nek teljesen elment az életkedve, tudja, hogy, amivel foglalkozik, az csak „verbális maszturbálás”, folyamatosan iszik, és még a farka sem áll fel. Két nő is kitartóan dolgozik azon, hogy ez a helyzet megváltozzon: férjezett kolléganője, Rita (Parker Posey) és lelkes tanítványa, Jill (Emma Stone), aki briliáns írásai alapján gyakorlatilag már azelőtt beleszeretett, hogy először találkozott vele. Abe néha megpróbálja megdugni Ritát, és szigorúan szexmentesen (erkölcs!) találkozgat Jill-lel, de mindez nem változtat lelkiállapotán. Aztán egy nap váratlanul talál magának egy célt, egy olyan, nyilvánvalóan bűnös tettet, amivel, úgy érzi, értelmet adhat az életének. Addig csűri-csavarja a logikát, amíg igazolja maga előtt, hogy ez a cselekedet valójában nagyon is morális lenne.


Emma Stone és Joaquin Phoenix a filmben


A filmnek ez a legjobb szakasza, amikor három teljesen begőzölt ember mániákus teperését látjuk, Woody itt tőle szokatlan mélységeket érint, ahogy az őrült tettét tervezgető Abe, az Abe után kislányos, vak szerelemmel futó Jill és a megunt életéből menekülőútvonalat kereső Rita összefüggő, de egymással tragikus módon mégsem találkozó útjait ábrázolja, az remekül megragad valamit a megszállottság lenyűgözően, elkeserítően irracionális természetéből. Kiderül, a film címe nemcsak Phoenix figurájára, hanem mindannyiunkra vonatkozik.

Aztán viszont Phoenix is kénytelen megadni magát, és vele együtt megérkezünk a jól ismert, otthonos Woody-világba. Nem fogok spoilerezni, legyen elég annyi, hogy ez az a fajta Woody Allen-film, mint a Bűnök és vétkek, a Match Point és a Kasszandra álma. Ha sajnáltam is kicsit ezen a ponton, hogy visszatértünk a jól ismert Woody-rutinhoz, ez annyira klappol minden egyes alkalommal, és olyan otthonosság érzésével tölt el, hogy hamar túltettem magam a dolgon, és élvezettel néztem, hogy Phoenix hogyan lényegül át a tipikus Woody-féle gyenge emberré, miközben mégis saját színészi eszköztárát használja, nem oldódik fel benne teljesen.


Woody Allen és Emma Stone Cannes-ban a film sajtótájékoztatója előtt


Szemben a néhol leülő Káprázatos holdvilággal, az Irrational Manben nincsenek üresjáratok. A markáns hangulati váltás miatt szinte olyan, mintha két különböző, rövid és feszes filmből állna, amit a decemberben 80. születésnapját ünneplő rendező végig lendületben tart. A cannes-i sajtótájékoztatón Woody újra elmondta, amit már sokszor: azért készít filmeket, hogy elterelje a figyelmét a lét értelmetlenségéről. Mi pedig pont ugyanezért nézzük meg őket. Vannak rendezők, akiknek a filmjei sokkal mélyebben megérintenek, mint Woody Allenéi. De egyiküknek sem vagyok olyan hálás.

Az Irrational Man szeptemberben kerül a magyar mozikba.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!