Itt az új Gascoigne?

Fotó: Getty Images / Alex Livesey

-

Az angol sajtó hajlamos túllelkesedni egy-egy fiatal futballistájuk tehetségét, de úgy tűnik, Dele Alli tényleg különleges játékos. A Tottenham fiatal középpályását az új Gerrardként és Gascoigne utódaként is emlegetik, de utóbbival ellentétben az ő mentalitásával nincs probléma, pedig a múltját nézve akár lehetne is.


Amikor az elmúlt évtized végétől kezdve egymás után koptak ki az angolok aranygenerációnak nevezett, de erre semmivel sem rászolgáló nemzedékének legjobbjai, sokan borús képet festettek az angol foci jövőjéről. Nem elég, hogy a Premier League mesés gazdagsága a fél világot odavonzza, kiszorítva ezzel a hazai fiatalokat, a szakértők rendszeresen bírálták az angol futballisták képesség- és edzésbeli hiányosságait, és nehezen tűnt elképzelhetőnek, hogy újra Gerrard-, Scholes- és Owen-szintű játékosok bukkanjanak fel a szigetországban.

Ehhez képest alig telt el egy-két év, és egyre több angol játékos mutatta meg, hogy egyáltalán nem kell félteni őket a Premier League világsztárjaival szemben. A semmiből jött Jamie Vardy vezeti a góllövőlistát (klubja, a Leicester pedig a bajnokságot), Ross Barkley, John Stones vagy Harry Kane is ott van az idény hősei között, és a névsort még lehetne folytatni. Mindegyiküknél nagyobb potenciált mutat azonban a Tottenham 19 éves középpályása, Dele Alli, aki tavaly ilyenkor még a harmadosztályban focizott, most pedig már nemcsak a válogatott keretben van biztos helye, de egyenesen Paul Gascoigne óta a legnagyobb angol tehetségként emlegetik.



És bár az ígéretét különböző okokból csak részlegesen beteljesítő Gazza talán nem a legjobb példakép, az biztos, hogy Alli tényleg ritkán láthatóan nagy tehetség, és nem csak angol szinten. A középpályás viszont a jelek szerint a mentalitását biztosan nem a hosszú ideje alkoholizmussal küzdő Gascoigne-tól örökölte, noha már az is kisebbfajta csoda, hogy jelenleg hétről hétre a világ egyik legjobb bajnokságában futballozhat, nem pedig kapucnis pulcsiban terít heroint egy lerobbant lakótelepen.


Odaadták egy másik családnak

Denise-nek, Dele Alli angol anyjának nem volt könnyű élete: négy különböző férfitől született négy gyereke. Közülük Dele (hivatalosan Bamidele) a sorban a harmadik, az apja egy nigériai üzletember, Kenny Alli volt, akivel Denise 1996-ban házasodott össze, és aki Dele születése után egy héttel már le is lépett. Az anya nagyrészt egyedül nevelte a gyerekeit, és bár Dele-t az apja ötéves korában magával vitte Nigériába pár hónapra, ez nem bizonyult jó ötletnek, a srác rövidesen vissza is tért Milton Keynesbe.

Bár Denise-re alkoholizmusa miatt a szomszédai egyszer a gyámhatóságot is kihívták, nem a gyermekvédelmisek vették el tőle a fiát: szokatlan módon az anya maga döntött úgy, hogy a tehetséges focistának tűnő gyerekének jobb körülményeket kellene biztosítani. Amikor Dele 13 éves lett, a Milton Keynes rossz környékén élő Denise-nek is feltűnt, hogy a fiával egykorú fiúk jó része utcai bandákba verődve készül a bűnözői életre, és valósnak tűnt a veszély, hogy a fiára is ez a sors vár. Ezért végül úgy döntött, hogy a fiát egy csapattársa családjához, a náluk jobb környéken lakó és jobb körülmények között élő Hickfordékhoz adja.

Dele Allit tehát 13 éves korától kezdve egy baráti család nevelte fel, és ma már a nevelőapja, Alan Hickford tulajdonában van az Alli reklámjogait birtokló cég is, amely nyilvánvalóan nagyon jó befektetés. Persze ehhez az is kellett, hogy a fiú tényleg kiemelkedően tehetséges legyen, és ezt be is váltsa. Az egyébként is jó nevelőegyesület hírében álló Milton Keynes Dons akadémiájáról már többen szerződtek Premier League-csapathoz: az Evertonban játszó Brendan Galloway és a Liverpool szélsője, Sheyi Ojo is nagy tehetség, de Alli mindkettőjükön túltesz.



Háromszor kezd, és máris válogatott

2012 novemberében, 16 évesen mutatkozott be az akkor harmadosztályú Dons felnőtt csapatában, a következő szezonban pedig már alapember lett. Még nem töltötte be a tizennyolcat, amikor már túl volt az első mesterhármasán (a Notts County ellen), és rövidesen már a korosztálya legtehetségesebb angol futballistái között emlegették. A gólerős középpályást hírbe hozták szinte az összes élcsapattal, a 2014–2015-ös idényt mégis az MK Donsban kezdte, majd a Manchester United elleni kiütéses Ligakupa-győzelem után felfigyelt rá a média: Alli gólt ugyan nem szerzett, de lefocizta a pályáról Kagava Sindzsit és Adnan Januzajt, és egyre többet emlegették Steven Gerrard utódaként, mint hasonlóan jó felépítésű, munkabíró és gólveszélyes középpályást.

Nem véletlenül Gerrard, hiszen a Liverpool-szurkoló Allinak bevallottan ő volt a példaképe. A Vörösök be is jelentkeztek érte a soron következő, téli átigazolási időszakban, ám végül a Tottenham járt sikerrel, és tavaly február 2-án ötmillió forintért leszerződtette a játékost, de a szezon hátralévő részére visszakölcsönözte a Donsnak. Ez mindenképpen jó döntés volt, mert Alli továbbra is felnőtt tétmeccseket játszhatott, ráadásul segített kiharcolni csapatának a feljutást a másodosztályba. Nyáron pedig önbizalommal felvértezve jelentkezett játékra az új csapatánál Észak-Londonban.



A 19 éves játékostól nem sokan várták, hogy már rögtön az első szezonjában beverekedje magát az első csapatba, sőt még az sem tűnt valószínűtlennek, hogy újra kölcsönadják, csak immár egy osztállyal feljebb. Más klubnál nem is lett volna ez elképzelhetetlen, ám a Spurs menedzsere, Mauricio Pochettino pont az a fajta edző, aki híres arról, hogy bátran mély vízbe dobja a fiatalokat. Ezt tette előző klubjában, a Southamptonban, majd a Tottenhamnél nála lett stabil Premier League-játékos Harry Kane, Ryan Mason és Eric Dier is, és miatta választotta Alli a Spurst a Liverpool helyett.

Arra azonban talán még Pochettino sem számított, hogy Alli ilyen gyorsan megtalálja a helyét, pedig arra már sokan felfigyeltek, amikor augusztusban a Real Madrid elleni felkészülési meccsen úgy bőrözte be Luka Modricot és Toni Kroost is, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ennek ellenére is sokakat meglepett, amikor a nyitófordulóban csereként szerepet kapott a Manchester United ellen, de innentől kezdve minden gyorsan ment: két héttel később meglett az első gólja (a Leicester ellen), szeptember 13-án jelölték először a kezdőcsapatba, és a következő hónap elején már meghívást is kapott az angol nagy válogatottba. Akkor ezt többen túlzásnak minősítették, még úgy is, hogy a nigériai szövetség is csábította Allit, ezért az angoloknak nem ártott minél gyorsabban eldönteni a kérdést azzal, hogy pályára küldték az észtek elleni vébéselejtezőn.



Alli hétről hétre fejlődött: novemberben előbb a mezőny legjobbja volt az Arsenal ellen, a következő héten pedig már kezdett a franciák elleni barátságos meccsen, melyen egy bombagóllal üzent azoknak, akik szerint idő előtti a válogatottság számára. Innentől már senki sem csodálkozott semmin vele kapcsolatban, így azon sem, hogy a táblázaton egyre feljebb kapaszkodó Tottenham kulcsemberévé nőtte ki magát a középpályán, ahonnét egészen látványos gólokat is szerzett – a leglátványosabbat talán januárban a Crystal Palace ellen, amikor beesernyőzte Jedinakot, majd a leeső labdát kapásból, 25 méterről a hazaiak kapujába vágta. Ezt nemcsak a hónap góljának választották a BBC nézői, de a legtöbben Paul Gascoigne-nak a skótok elleni Eb-meccsen szerzett legendás góljához hasonlították.

A villámkarriert látva a klubja is észbe kapott, és egyből új szerződést kötött a középpályással, a fizetését alaposan megemelve. Alli aztán a szívbajt hozta a szurkolókra a következő meccsen, amelyen le kellett cserélni a szünetben, mert szédülésre panaszkodott, de a kivizsgálások nem találtak semmi rendelleneset. A biztonság kedvéért a múlt hétvégén a Watford ellen csak a kispadra ültette őt Pochettino, de a második félidőben beállt, és végül az ő hajszálpontos passzára volt szükség ahhoz, hogy Kieran Trippier abból rúgott góljával a Spurs megszerezze a győzelmet, és a Manchester Cityt megelőzve a tabella második helyére ugorjon.



A legutóbbi világbajnokságon kudarcot vallott angol válogatottban mára csak Wayne Rooney maradt a régi generációból, ám szinte havonta tűnik fel egy-egy újabb 23 év alatti játékos. Dele Alli viszont pár hónap alatt mindenkit maga mögé utasított, és ma már őt tartják a legnagyobb tehetségnek. Lehet, hogy Raheem Sterlingért egy vagyont fizetett a Manchester City, vagy John Stonest figyeli a Barcelona is – mind közül Alli előtt vannak a legnagyobb távlatok.

De tényleg ennyire különleges Alli, vagy csak az angol sajtó szokásos hisztériájáról van szó? Nyilván túlzásoktól sem mentes az Alli-láz, de minden azt mutatja, hogy ilyen játékos tényleg nem születik minden évben. Már az sem szokványos, hogy egy játékosnak, aki nem is csatárt játszik, 19 évesen már harmincnál is több felnőtt gólja legyen, ráadásul azok sem akármilyen gólok. Alli nemcsak jól lő, de kivételesen technikás is, és minden meccsen van olyan megoldása, amilyet csak a zseniknek kinevezett sztároktól látni.

Emellett valódi csapatjátékos, a támadó középpályások közül például az idei szezonban ő szerezte a legtöbb labdát a Premier League-ben. Pedig Alli korábban középső („box to box”) középpályásnak indult, de a Spursnél egy kicsivel előrébb játszik, közvetlenül Harry Kane mögött, innét képes a leginkább uralni a középpályát, és a kapu elé is jobban odaér.



Elég sokat elárul Alli gólerősségéről, hogy 22 meccsen ugyanannyi Premier League-gólt szerzett (hetet), mint a nála négy évvel idősebb Jack Wilshere a teljes eddigi pályafutása alatt. De ugyanennyi idős korában Gerrard és Paul Scholes csak egy-egy, Frank Lampard pedig öt gólnál tartott a közelmúlt nagy angol középpályásai közül.

Alli sikerében nagyon fontos tényező, hogy – ellentétben a fent említett többi angol sztárral – nem egy nagy klub utánpótlás-akadémiájáról került ki, hanem egy alsóbb osztályú csapatban játszhatott, méghozzá éles meccseken, miközben egy Arsenal- vagy Manchester United-szintű szuperklubnál a legritkább esetben van csak esélye egy 17-18 éves játékosnak, hogy állandó kezdővé válhasson.

Ezért Alli egy trendet is elindíthat, pláne, hogy a szezon másik angol hőse, Jamie Vardy is alacsonyabb osztályokból küzdötte fel magát. Vardy azonban 29 évesen már egy másik generációt és életutat képvisel, ám már most egyre több az alsóbb osztályból induló, és ott már tétmeccseken is bedobott fiatal a Premier League-ben – ilyen a már említett Brendan Galloway és a Barnsley-tól vett John Stones az Evertonnál, hamarosan pedig többen is követhetik még őket.



Steve McClaren, a Newcastle menedzsere például meg van róla győződve, hogy Alli megnyitotta a kaput a kisebb klubban játszó fiatalok előtt: „Már most úgy tudom, hogy a nagyobb klubok is egyre többet nézelődnek az alsóbb osztályokban” – mondta a volt szövetségi kapitány decemberben, és lehet, hogy ennek nyáron már kézzel fogható jelei is lesznek. A média már meg is találta „a következő Dele Allit”, amikor (ugyanúgy a téli átigazolási időszak utolsó napján) a Norwich megvette a harmadosztályú Coventry tehetségét, James Maddisont, és egyből vissza is kölcsönözte a klubnak.

Ez azonban még odébb van, a rendkívül józan és két lábbal a földön álló fiatalembernek tűnő Dele Allinak pedig van elég dolga a jelenben is: a klubja versenyben van a bajnoki címért, és áll még az Európa-ligában és az FA-kupában is, nyáron pedig Európa-bajnokságot rendeznek Franciaországban, ahová ő is hivatalos lesz, hacsak nem történik valami váratlan. Mert most már az lenne a meglepetés, ha Alli mégsem lenne ott.


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!