Itt a bajor menekültprogram: egyszerre szigorú és segítőkész

Fotó: AFP / JOHN MACDOUGALL

-

Az érkezők számának megfékezéséért a német alkotmánybírósághoz fordulnak.


„A kohéziót elősegíteni és az integrációt növelni” címmel egy átfogó programot jelentett be a bajor miniszterelnök, Horst Seehofer kormánya pénteki rendkívüli ülése után. Ennek keretében több mint 3700 új munkahelyet teremtenek a közigazgatásban, a rendőrségnél, az igazságszolgáltatásban és az iskolákban. 1700 tanárt vesznek fel, ugyanis Seehofer szerint „az oktatás a sikeres integráció kapuja”.

Egy új integrációs törvényt is beterjesztenek, amelynek a központi része a német nyelv tanulása lesz.

A teljes programra 489 millió eurót szán a német kormány csak a következő évben. Egy állami lakásépítési programot is elindítanak, erre 240 millió eurót terveznek költeni.

Horst Seehofer szerint az integráció azért nagyon fontos, mert ha nem sikerült, azt a „kis emberek” szenvednék meg. Ezért is van szükség az érkező bevándorlók számának korlátozására. Seehofer, a bajor belügyminiszterrel, Joachim Herrmannal együtt azt is elmondta, a német alkotmánybírósághoz fordulnak, hogy érvényesítse a bevándorlók számának korlátozását. Ezt azzal indokolták, ha a szövetségi kormányzat erre nem hajlandó, akkor azzal a „tartományok önrendelkezési cselekvőképességét” korlátozza.

A német szövetségi kormánytól azt is követelik, hogy a dublini rendelet alapján már a határnál fordítsák vissza a menekülteket, mert a többi EU-ország nem tesz eleget a kötelezettségeiknek.

A bajor miniszterelnök szerint a bevándorlás korlátozása azért fontos, hogy fenntartsák a szolidaritást a lakosság körében, és hogy ne kerüljön veszélybe az ország biztonsága. Ez utóbbi nem elsősorban a terrorfenyegetettséget jelenti, hanem „a legszélesebb értelembe vett bűnözést”.

Fontosnak tartják azt is, hogy az EU védje meg a külső határait, és jöjjenek létre Görögországban és Olaszországban a hotspotok.

Seehofert kérdezték Angela Merkel szerdai tévéinterjújáról is, amelyben a kancellár kiállt a korábbi véleménye mellett, miszerint Németország megbirkózik a menekültválság kihívásával. Seehofer erre annyit mondott: „a szabadidőmet nem tévénézéssel töltöm”.