Ismét védtelen emberek tucatjait mészárolta le a Boko Haram Nigériában

Fotó: AFP / FLORIAN PLAUCHEUR

-

Több faluban is vérengzést rendeztek a iszlamista terrorcsoport fegyveresei. Volt olyan falu, amelyet idén már negyedszer támadtak meg.


Az egyik támadásban Borno szövetségi állam Mussa településén 29 embert gyilkoltak meg a szélsőségesek – mondta egy szemtanú. Sunday Wabba, a település ifjúsági szervezetének vezetője beszámolt arról, hogy kora délután fegyveresek érkeztek, és válogatás nélkül mindenkire lőni kezdtek.


„Eddig huszonkilenc holttestet számoltunk össze, és sok a sebesült” – mondta. Hozzátette, hogy idén már negyedszer érte hasonló támadás a települést. Szavait megerősítette egy helyi rendőr is. A falu Maiduguri várostól délre fekszik, nem messze Adamawa szövetségi állam határától. A település a hatodik, amelyet az elmúlt 48 órában a Boko Haram megtámadott.

A szélsőségesek egy másik északkelet-nigériai településen elvágták 11 árulással vádolt ember torkát – közölték szemtanúk. Ez az első alkalom, hogy dezertálásról érkezik hír az iszlamistákkal kapcsolatban.

A fegyveresek éjszaka érkeztek Miringa faluba, és házról házra átkutatták. Tizenegy embert rángattak ki a település szélén lévő imahelyre, ahol elvágták a torkukat.

A Nigériával szomszédos Csád fővárosában, N'Djamenában a hatóságok fegyverekkel, rakétákkal és lőszerrel teli raktárra bukkantak egy házban. A rejtekhelyet a Boko Haram feltételezett tagjai tartottak fenn. Az ügyben eljáró egyik nyomozó, aki neve mellőzését kérte, azt mondta, hogy a fegyvereket Baana Fanaye, a Boko Haram hadtápszolgálatának főnöke Nigériába készült juttatni. Fanayét a csádi rendőrség a múlt hónapban vette őrizetbe.

A Boko Haram célja a saría, vagyis az iszlám törvénykezés radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása Nigéria északkeleti részén és a szomszédos területeken, így a terrorcsoport már Kamerunra és Nigerre is kiterjesztette harcát.