Ismét mennek vonatok Nyugat-Európába

Fotó: MTI / Bodnár Boglárka

-

Kisebb fennakadások, késések még lehetnek.


Újraindult a nemzetközi vonatforgalom a Keleti pályaudvaron szombat reggel 9 órakor - közölte Lőcsei Virág, a MÁV-csoport szóvivője az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A vasúttársaság hangosbeszélőn magyar és angol nyelven is folyamatosan tájékoztatja az utasokat az induló és érkező járatokról. A szóvivő arra figyelmeztetett, hogy szombaton még számítani lehet kisebb fennakadásokra, késésekre a nemzetközi vonatközlekedésben.

Hegyeshalomnál lévő kollégánknak egy vasutas azt mondta, hogy a határról elindult egy vonat üresen, amely Budapestig nem áll meg sehol.

Tudósítónk tapasztalatai szerint a belföldi vonatközlekedésben is számítani kell fennakadásokra, ráadásul sem a hangosbeszélő, sem a MÁV internetes oldala nem minden esetben jelzi pontosan, hogy az adott vonat mennyit késik.