Ismeretlen fegyveresek ejtettek túszokat egy Párizs melletti áruházban

Fotó: AFP / THOMAS SAMSON

-

Ismeretlen fegyveresek túszul ejtettek tucatnyi embert hétfőn egy bevásárlóközpontban Párizs egyik északnyugati elővárosában, Villeneuve-la-Garenne-ben – jelentette a Figaro című helyi lap rendőrségi forrásokra hivatkozva. Tizennyolc embert evakuáltak az épületből.



Reggel 6 óra 30 perc körül ketten vagy hárman behatoltak a Primark áruházba, valószínűleg fegyveres rablási kísérlet céljából – közölték illetékesek.



Sajtóértesülések szerint a helyszínre vezényelték a francia rendőrség terrorelhárító részlegének (RAID) különleges egységét.

A francia lapok először arról számoltak be, hogy tíz embert tűnt el, majd arról írtak, 18 embert evakuáltak, akik a bevásárlóközpont menzájában voltak addig. Egyikőjük sem sérült meg.

Meg nem erősített információk szerint az egyik támadót azonosították, az áruház egyik alkalmazottja lehet. Azt nem tudni, hogy hol vannak a fegyveresek, lehet elbújtak, lehet kiosontak az épületből, de még az is, hogy elkapta őket a rendőrség.

Egy édességautomatákat feltöltő férfi a Le Parisiennek úgy nyilatkozott: reggel az emberek pánikolva rohantak ki az épületből azt kiabálva, hogy „fegyver van náluk! Fegyver van náluk! Ki kell mennünk!”.


Frissítés

A BBC azt írja, a fegyveresek elmenekültek miután a francia speciális erők evakuálták azt a 18 embert, akik bennragadtak az épületben.