Ismeretlen eredetű zaj az Egyiptomban lezuhant orosz gépen

Fotó: RUSSIA'S EMERGENCY MINISTRY / MAXIM GRIGORYEV

-

Az egyiptomi vizsgálóbizottság vezetője azt mondta, a pilótafülkében hallatszott a hang – tudósított az AP amerikai hírügynökség.


Kairói sajtókonferenciáján Ayman el-Muqadem arról számolt be, hogy jelenleg is vizsgálják a hangot, hogy megállapítsák, mi is az. A vizsgálat irányítója hozzátette, még mindig nincs megerősíthető információ arról, mi okozta a 224 halálos áldozattal járó tragédiát.

A brit kormány és az amerikai hatóságok azt mondták, hogy a titkosszolgálatok szerint pokolgép robbant október 31-én a Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) orosz légitársaság repülőgépén, amely az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartott. Az Iszlám Állam terrorista szervezet magára vállalta a merényletet, de semmilyen bizonyítékkal nem szolgált.

Hírügynökségi források szerint az egyiptomi fegyveres erők eközben átvették a kiutazó turisták regisztrációját a Vörös-tenger parti Sarm es-Sejk repülőterén. Becslések szerint 80 ezer orosz turista tartózkodik az észak-afrikai országban, közülük legtöbben Sarm es-Sejkben. Brit turisták is távoznának Egyiptomból, de a sűrű repülőforgalom miatt nem tudnak bejutni a gépeik az észak-afrikai országba, ezért Cipruson várakoznak a leszállási engedélyre.

Közben Kairóban tárgyal Szijjártó Péter külügyminiszter is, aki közölte, a magyar hatóságok nem változtatják meg Egyiptom biztonsági besorolását az utazási javaslatokkal kapcsolatban egészen addig, amíg nincsenek egy ilyen lépést megkövetelő információk birtokában.