Irreális a járulékcsökkentéstől várni a munkaerőhiány végét

Fotó: MTI/EPA / Katja Hrisztodolu

-

Erősen kérdéses, hogyan lehet megvalósítani Varga Mihály munkaerőhiányt mérséklő elképzelését. A miniszter a Magyar Időknek adott interjújában vetette fel, hogy járulékcsökkentéssel lehetne orvosolni az egyre nagyobb mértékű munkaerőhiányt.


Harapófogóban a nettó bér

Varga Mihály szerint a járulékcsökkentés megfontolása elkerülhetetlen, ami már eleve meglehetősen óvatos állítás. Az pedig még jobban tompítja a járulékcsökkentő tervek realitását, hogy Varga azonnal hozzátette a Magyar Időknek adott interjújában felvetett javaslatra: a kormány mozgástere meglehetősen szűk. S ez nem egy egyszerű kifogáskeresés. Járulékot ugyanis lehet csökkenteni viszonylag kevés ráfordítással is, ám ahhoz, hogy annak érzékelhető eredménye is legyen, az elképzelhetetlenül sokba kerül.

A bérre rakódó terhek három elemből állnak: a munkavállaló fizet 15 százalék jövedelemadót, amelyet több kedvezménnyel is csökkenthet, és fizet összesen 18,5 százalék járulékot. Elvileg ezt is lehet csökkenteni, hiszen a családi adókedvezmény a járulékból is érvényesíthető. Ezt azonban jellemzően nem tudják kihasználni tömegek, hiszen csak három gyerek után lesz annyi a kedvezmény, hogy az a járulékot is csökkentse. A munkavállaló mellett a munkaadó a bruttó bér 27 százalékát fizeti meg a béren felül szociális hozzájárulási adó formájában. Végeredményben 100 forint nettó bér kifizetése összesen 190 forintba kerül.

Ezt kellene csökkenteni. A cél egyrészt az, hogy a munkaadók költsége csökkenjen, másrészt hogy a nettó bérek nőjenek. Vagyis elvileg együtt kellene visszavágni az egyéni járulékot és a szociális hozzájárulási adót, így mind a munkaadó, mind a munkavállaló nyerne az ügyön. Járulékot csökkenteni azonban meglehetősen drága, százalékpontonként hozzávetőleg 100 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek – a szociális hozzájárulási adó csökkentése ennél jóval kevesebbe kerül, hiszen a közszféra alkalmazottainál a kisebb teher kisebb kiadást jelent az államnak.


Megfontolná a miniszter a csökkentést


Egy százalékpont a semmivel egyenlő

Valójában azonban egy százalékpontos járulékcsökkentés nem ér semmit – ezt sem a munkavállaló, sem a munkaadó nem érzi meg. Az átlagbért nézve – bruttó 250 ezer forinttal számolva – ez azt jelenti, hogy 1 százalékpontos szociális hozzájárulásiadó-csökkentésnél a munkaadó 2500 forinttal költ kevesebbet, ez egy alkalmazott után évi 30 ezer forint. Ez nem sok, ettől nem rázódik helyre egyetlen vállalkozás pénzügyi helyzete sem. Ráadásul a munkaerőhiányon végső soron az javítana, ha a munkaadók a mostaninál többet tudnának fizetni az alkalmazottaknak, vagyis ildomos lenne a céget terheinek csökkentése mellett a munkavállalók járulékát is lejjebb szállítani.

Egy százalékpontos munkavállalói tehercsökkentés az átlagbér esetében 167 ezer forint helyett 169,5 ezer forint bért eredményez. Bár ez 1,5 százalékkal emeli a nettó bért, valójában aligha elég arra, hogy egy munkavállalót motiváljon. Ha az a kérdés, hogy egy munkavállaló Ausztriában, Németországban vagy akár Angliában vállaljon-e munkát, vagy itthon, akkor 2500 forint aligha győzi meg a maradásról.

Vagyis összességében sokkal nagyobb mértékű járulékcsökkentésről van csak értelme beszélni. Ez azonban irreális terheket róna a költségvetésre. Tíz százalékpontos járulékcsökkentésnél a nettó bérre gyakorolt hatás sokkal jelentősebb, az átlagbér esetében 167 ezer forint helyett 190 ezer forint bért jelent. Magasabb bér – komolyabb szaktudást igénylő munka – esetén pedig még jelentősebb a különbség, éves szinten több százezer forint pluszt is hozhat.


Vonzó-e a munkásszállós lét?


A gigacsökkentés finanszírozhatatlan

A költségvetésnek azonban egy tíz százalékpontos járulékcsökkentés 1000 milliárd forint lyukat jelentene. Ez több, mint az egész évre tervezett államháztartási hiány. Gyakorlatilag kigazdálkodhatatlan. Lehet ugyan fokozatos, több év alatt bevezetendő tehercsökkentésről is beszélni, ám tíz évig egy ilyen lépést nem lehet elhúzni – hiszen most kellene megoldást találni a munkaerőhiányra. Az 1000 milliárd forint bevételkiesés azonban két-három év távlatában sem tűnik reálisan kigazdálkodhatónak.

Ekkora tételt csak az államháztartás jelentős megreformálásával lehetne biztosítani járulékcsökkentésre. Erről azonban nem szólt a miniszter. Elvben felmerülhet az is, hogy a csökkentés sávos legyen, vagyis csak bizonyos jövedelemszinteknél jönne szóba a csökkentés. A gyakorlatban azonban csak annak lenne értelme, ha a magasabb jövedelmeknél lenne alacsonyabb a járulék, hiszen nem a minimálbért kapók vándorolnak külföldre vagy hagyják el a pályájukat, hanem az eleve magasabb bérkategóriában lévő szakmunkások, informatikusok, mérnökök.

Ám ha a magasabb jövedelmeknél lép be a járulékcsökkentés, az egyrészt nem hoz érdemben kisebb kiesést az állami bevételekben, másrészt komoly társadalmi feszültséget okozhat. Hiszen ezzel a legkevesebbet keresők viselnék a legnagyobb terhet. Értelemszerűen a minimálbér járulékainak csökkentése pedig azért nem lenne célravezető, mert nem az ebben a jövedelmi kategóriában dolgozók körében van a legnagyobb munkaerőhiány.

Szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy a járulékcsökkentés és a munkavállalási hajlandóság nincs is feltétlenül közvetlen kapcsolatban. A magyar vállalatok munkaerő-keresletének munkaerőköltség-rugalmassága -0,3 körülire tehető. „Ez azt jelenti, hogy például egy igen jelentős, tíz százalék körüli adó- és
járulékmérsékléssel – amely nagyjából három százalékkal csökkentené a bruttó munkaköltséget – is csak szűk egy százalékkal lehetne növelni a foglalkoztatni kívánt dolgozók számát, azaz egy általános adómérsékléstől valójában igen szerény eredmények várhatók” – derül ki egy a Miskolci Egyetemnek írt doktori disszertációból.