Irattárba jártak szexelni a makói járási hivatal munkatársai

Fotó: Thinkstock / Stockbyte - illusztráció

-

Egyik kollégájuk buktatta le őket, a pár ellen vizsgálat folyik.


Szerelmeskedtek a dolgozók a makói járási hivatalban. A Blikk információi szerint a munkatársak az irattárban vonultak félre, ez azonban kiderült, mert valaki lebuktatta őket: egyik kollégájuk látta, ahogy éppen az irattárba rohantak, miközben egymást fogdosták. A járási hivatal Makón egy épületben van a polgármesteri hivatallal, így futótűzként terjedt el a hír.

A hivatal egyik dolgozója szerint két olyan munkatársról van szó, akik adminisztratív munkát végeznek a hivatalnál, határozott idejű szerződésük van. Miután a vezető értesült a történtekről, mindenkit behívatott, és kihallgatta a dolgozókat.

A vizsgálat eredménye még nem ismert, de a Blikk szerint könnyen lehet, hogy nem a mostani volt az első alkalom, munkaidőben ugyanis rendszeresen elszöktek autóval.

A lap kereste a Csongrád Megyei Járási Hivatalt is, ahol megerősítették információkat, bővebb tájékoztatást későbbre ígértek.