Irán szerint ők lehetnek Párizs után a következő célpont

-

Párizs után Teherán lehet az Iszlám Állam következő célpontja – állítja Mahmúd Alavi, a hírszerzésért felelős iráni miniszter, a perzsa állam kémfőnöke.


Alavi az iráni fővárosban tartott biztonságpolitikai konferencián fejtette ki álláspontját: Irán számára a legnagyobb fenyegetést ugyanaz a terrorista csoport jelenti, amely a napokban Bejrútban és Párizsban hajtott végre terrorakciókat. „Irán megtette a szükséges óvintézkedéseket, ám a minapi bombatámadásokat a szakértőknek nagyon komolyan kell venniük” – tette hozzá. Alavi arról nem szólt, hogy a potenciális terrorveszély vajon Iránon belül fenyeget, vagy a szomszédos országokból.


Ugyanezen a biztonsági konferencián Ahmad Reza Pourdestan tábornok, az iráni hadsereg szárazföldi erőinek parancsnoka elmondta, aggasztja, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelen van Irán nyugati és keleti határainál. Amennyiben a terrorszervezet az iraki Diyala tartományban, Irán keleti határainál, 25 mérföldnyire megközelíti a határt, a perzsa katonai vezetés nem marad tétlen – közölte a tiszt. A tábornok álláspontja szerint Afganisztán északi vidékein az Iszlám Állam emberei csatlakoztak a tálibokhoz, hogy együtt „lerohanják Iránt”. Ám véleménye szerint az ISIS pillanatnyilag képtelen lenne ilyen katonai akciót végrehajtani.

Iránnak jelenleg katonái vannak Irakban és Szíriában, részben a terrorszervezet militánsai, részben pedig a szíriai kormányellenes csoportok megfékezésére. Igaz, Teherán hivatalos álláspontja szerint ezek a katonák nem az iráni hadsereg tagjai, hanem az Iráni Forradalmi Gárda erejéhez tartoznak, nem is katonák, hanem „tanácsadók”, ám a szeptemberben megindított, nagyszabású hadműveletekben már tucatnál is több iráni katona vesztette életét.

Hasszán Róhani elnök egyébként együttérzéséről biztosította Franciaországot a párizsi merényletek után, ám keményvonalasként ismert iráni politikusok rögtön a merénylet után a nyugati országokat kárhoztatták az Iszlám Állam létrejöttéért.

Szádek Laridzsáni ajatollah, az iráni legfelső bíróság elnöke a hét elején azt mondta: azokat az amerikai politikusokat, akik segédkeztek a terrorszervezet életre hívásában, bíróság elé kellene állítani.