Irán a nemzetközi szankciók feloldásával számol

-

Értesülések szerint szombat este már csupán néhány technikai részletről folytak az egyeztetések.


Az iráni külügyminisztert szombaton idézte az ISNA iráni hírügynökség. Mohamed Dzsavád Zaríf eszerint azzal számol, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) már a nap folyamán közzéteszi az iráni atomprogramról szóló végleges jelentését, és ez megerősíti, hogy Teherán eleget tett a nagyhatalmakkal tavaly nyáron kötött nukleáris megállapodásban foglalt kötelezettségeinek. Ezzel pedig feloldhatók az ország elleni nemzetközi szankciók.

„Nagy nap ez a mai az iráni nép számára, mivel megszűnnek a nemzetközi szankciók” – fogalmazott a külügyminiszter az állami televízióban elhangzott nyilatkozatában.

Diplomáciai források szerint a NAÜ-jelentésnek már majdnem minden részletét kidolgozták, és a dokumentum végleges verziója szombatra készül el. Egy amerikai diplomata a Reuters hírügynökséggel szombaton este azt közölte, hogy már csak néhány apró technikai részlet szorul tisztázásra.

A Teherán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között tavaly július 14-én született megállapodás egyebek mellett arra kötelezi Iránt, hogy 300 kilogramm alá csökkentse alacsony dúsítású uránkészletét, urándúsító reaktorainak számát 19 ezerről 6100-ra mérsékelje, továbbá az araki nehézvizes reaktorát úgy alakítsa át, hogy ott ne lehessen az atomfegyverben is felhasználható plutóniumot előállítani.

A szankciók eltörlésével egyebek mellett feloldhatják a zárolás alól Irán külföldi vagyonát, amelynek értéke mintegy 100 milliárd dollárra (az iráni GDP nagyjából negyedére) rúg. A lépés egyúttal lehetővé teszi Teherán számára a nemzetközi áru-, nyersanyag- és pénzpiacokra való visszatérést

Szombaton Bécsbe érkezett John Kerry amerikai külügyminiszter, hogy egyeztetést folytasson iráni kollégájával, valamint Federica Mogherinivel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével.