Iraki keresztény menekülteket fogadott be Csehország

-

Megérkezett vasárnap Prágába az iraki keresztény menekültek első tíztagú csoportja, akik a kormány decemberi döntése alapján menedéket és letelepedési engedélyt kapnak Csehországban. Prága korábban összesen 153 iraki keresztény menekült befogadását hagyta jóvá.


A hat felnőttből és négy kiskorú gyermekből álló csoport az iraki Moszul közeléből származó két család: az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet elől korábban egy iraki táborba, majd Libanonba menekültek. A cseh humanitárius szervezetek és a hatóságok képviselői ott léptek velük kapcsolatba, és választották ki őket az áttelepülésre jelentkezettek közül.

A menekülteket a cseh biztonsági szervek már korábban átvilágították, így a belügyminisztérium még a jövő héten kiadja nekik a csehországi tartózkodáshoz szükséges okmányokat. A két iraki családot még vasárnap a Jihlava melletti Okrouhlík üdülőközpontba szállították, ahol egyebek között néhány hónapos intenzív nyelvtanfolyamon vesznek részt, és megismerkednek a csehországi valósággal.

Az iraki keresztény menekültek első csoportja az eredeti tervek szerint harminctagú lett volna, de húsz személynek az iratait a libanoni hatóságok még nem készítették el, így ők néhány héttel később utaznak Prágába – mondta újságíróknak Vojtech Jurásek, a Generace 21 alapítvány szóvivője. Ez az alapítvány az iraki keresztény menekültek áttelepülésének egyik szervezője.