Intézkedik Habony ügyében a NAV

Fotó: MTI / Mohai Balázs

-

A Népszabadság úgy tudja, az Együtt bejelentése után az adóhatóság utánanéz annak, hogy Habony Árpád miből alapította médiavállalkozását.


Szigetvári Viktornak, az Együtt elnökének bejelentésére a NAV ügyintézője azt a választ adta,


a közérdekű bejelentésben szereplő adózó ügyében a szükségessé vált intézkedéseket megtettem

A közérdekű bejelentést azért tette az Együtt, mert Habony Árpádnak tudomásuk szerint nincs munkaviszonya, nem áll szerződéses viszonyba sem a Fidesszel, sem a kormánnyal, vállalkozásai közül pedig egyik sem jövedelmező. A párt arra kíváncsi, hogy akkor Habony miből él luxuséletet, és miből alapította meg a Modern Media Group Zrt.-t, amelynek 50 százalékos tulajdonosa.


A NAV dönthetett volna úgy is, hogy nem intézkedik, így a válaszuk az Együtt elnökének azt jelenti, foglalkoznak az üggyel, de további felvilágosítást nem adtak – írja a Népszabadság. Azt sem tudni, hogy az adóhatóság indít-e vagyonosodási vizsgálatot a Fideszhez közeli üzletemberrel ellen.

A Modern Media Group Zrt.-t azután alapították, hogy Orbán Viktor elhidegült Simicska Lajostól, akinek a tulajdonában van a jobboldali média nagy része, így a Magyar Nemzet és a HírTV is.

Habony cégének megalapítását egy szkenner nehezítette meg, legalábbis ezzel magyarázta a Modern Media Group ügyvédje lapunknak azt, hogy először miért adtak le csak hiányos dokumentumokat az alapításhoz, amit így csak második nekifutásra sikerült bejegyezni.