Inkább a kajakos fiúk, mint a tyúkól – interjú Kati néni lányával

Forrás: Facebook

-

Az elmúlt 30 év legjobb magyar kajakedzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin férje mellett csupán egy emberben bízik meg edzőként, a lányában. Fábián Mónika nagy terhet vesz le a mesteredző válláról, mégis kevesen tudják, hogy mekkora szerepe van a sikerekben, például a férfi-kajaknégyes olimpiai és világbajnoki ezüstjében. Az „új Kati néni” ugyanolyan őszinte és kemény, mint az anyja, és egyben az ország második legjobb kutyakozmetikusa is.


Fábián László és Fábiánné Rozsnyói Katalin gyermekeként nyilván gyorsan megfertőződött a kajak-kenuval.

Gyakorlatilag a vízi telepen nőttem fel. Amikor már saját magamtól ülni tudtam, akkor már a motorcsónakban ültem, ebben a közegben szocializálódtam, nyilvánvaló volt, hogy ezt fogom csinálni.


Négyévesen úszni még nem tudtam, de már kajakoztam, anyuék szívbajt kaptak, amikor a Dunán eveztem.

Sportolói pályafutásom viszont nem olyan ívet vett, mint amit elvártak tőlem, de nem is volt egyszerű olimpiai bajnok és olimpiai bajnoki ezüstérmes szülők gyerekeként megfelelni az elvárásoknak. A csoportokban általában én voltam a legkisebb, nehéz volt lépést tartanom a többiekkel, és bár felnőtt magyar bajnokságot is nyertem a négyessel, de mivel világbajnokságra nem sikerült kijutnom, így 22 évesen befejeztem a pályafutásomat.

Ekkor jött, hogy – követve a családi hagyományokat – kajakedző lesz?

Eszem ágában nem volt edzőnek állni, a kutyakozmetika lett a szerelmem. Elkezdtem ebben a szakmában dolgozni, ez a szerelem ma is tart még, idén áprilisban például második lettem a kutyakozmetikus magyar bajnokságon, úgy tűnik, én ilyen örök második vagyok. Most egy héten két-három napot dolgozom a kozmetikában Budapesten, utána rohanok Szolnokra anyuékhoz. Kajakedzőként 1999-ben, 26 évesen kezdtem el dolgozni, amikor anyu még Újpesten edzette a lányokat, és megkért, hogy segítsek neki, mert a kislányoknak nincs edzőjük. A TF-en elvégeztem a középfokú edzőit, volt saját gyerekcsoportom, és közben besegítettem anyunak a felnőtt női csoportban is. Az athéni olimpia után, 2004-ben már az MTK-ban dolgoztunk, amikor a klub nem hosszabbított velem szerződést. Ekkor parkolópályára kerültem, külföldön is próbálkoztam, de nem kaptam állást, így maradt a kutyakozmetika, és ritkán besegítettem anyunak is.


Második lett a kutyakozmetikus ob-n


Aztán jött 2011 szilvesztere, amikor édesapja agyvérzést kapott.

Onnantól kezdve állandó felügyeletre szorul. Anyu folyamatosan ápolja, és mivel így nem tud minden versenyre és edzőtáborba elmenni a fiúkkal, arra kért, hogy segítsek neki. Ma már a Vasasnál hivatalosan is edző vagyok.

Mennyire kell Kati néni utasításait követnie, amikor egyedül tart edzést?

A téli felkészülésnél megír előre minden edzéstervet, odaadja egy papíron, én pedig megcsináltatom a fiúkkal. A tavaszi vízre szállásnál kettébontjuk az edzőtábort, aput két hétre elvisszük egy idősek otthonába, ilyenkor anyu van a fiúkkal, hazajön, kihozzuk aput az otthonból, én pedig megyek a fiúkkal a következő két hétre. Ilyenkor is ír egy edzéstervet, de szabad kezet kapok, a srácok állapotától és az időjárástól függően alakíthatom az edzéseket.

Miután megtart itthon egy edzést, hazamegy, és elmondja, hogy ki hogyan edzett, mennyit lazsált?

Pontosan. Elmondom, hogy kivel mennyire voltam megelégedve, mennyire fáradtak el, ki hogyan feküdt le a súlyzópadra, mennyire kellett őket motiválni.


Kati néni 72 évesen is elnyűhetetlen, de azért jól jön neki a segítség


Ön ugyanolyan temperamentumos, mint az anyja, vagy a Kati néni-féle vasszigorból csak egy van?

Szerintem kettő. Sőt, én sokszor jobban akarom a sikert és a kemény munkát, mint maguk a versenyzők, talán rajtuk keresztül szeretném elérni azt, amit fiatalon nem tudtam, azaz nem lettem élsportoló. Talán még kritikusabb és maximalistább vagyok, mint anyu.

Mennyire fogadják el a kritikát és a keménykedést a meglett férfiak egy törékeny nőtől? Előfordulnak konfliktusok?

Egyáltalán nincsenek, de nagyon nagy szerencsém van velük, mert nagyszerű emberek mindannyian. Azért az nagyon jól tud esni, amikor egy háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán kikéri a véleményemet, és megkérdezi, hogy elégedett vagyok-e a munkájával. Persze anyunak azért más a kapcsolata velük, ő könnyebben és többször leordítja a fejüket, ha valamit rosszul csinálnak. Én általában hazamegyek, és otthon elmondom neki, ha észrevettem valamit, és ő másnap szembesíti vele őket.

Kati néni önnel is ugyanolyan kemény, mint a versenyzőivel?

Igen, csak az élet más területein. Nem kér számon minden egyes edzést, de a múltkor például hazajött Szolnokról, és megkérdezte, hogy miért nincs kigyomlálva a kert, és miért nem pakoltam el a konyhában.


Legalább olyan maximalista, mint az anyja


A milánói világbajnokságon is ön volt a csapattal, ilyenkor mi a feladata?

Konkrét koreográfiánk van, a fiúk pontosan tudják, hogy mit kell csinálniuk. A vébén már nincs motorcsónakunk, ott már nem tudok nekik edzést tartani, ők vízre szállnak, és tudják a dolgukat. Nekem csak ott kell lennem, ha bármire szükségük van. Kugler Attila egyedül volt a szálláson, oda csak azért mentem át ebéd után, nehogy elaludjon a futam előtt, de én viszem el a fiúk után a stégről a papucsokat, ha vízre szállnak, és persze anyu meghosszabbított keze vagyok ott is, folyamatosan kapcsolatban vagyok vele. Az előfutam előtt például telefonon beszéltünk, kihangosítottam a fiúknak, és azon keresztül mondta el az utasításokat.

A 2013-as duisburgi világbajnokságra is elutazhatott a válogatott egyik edzőjeként, akkor állítólag többen zúgolódtak emiatt. Sikerült azóta elfogadtatnia magát a magyar kajak-kenu társadalommal?

Nem tudom, az utóbbi időben nem hallottam semmi zúgolódást. Szerintem mindenki beletörődött abba, hogy a fiúknak két edzőjük van.


Persze biztos van, aki szerint ez nem helyes, de az úgysem fogja a szemembe mondani.

Hogy emlékszik vissza arra az edzésre, amikor először kellett Kati néni helyett edzést tartania a fiúknak?

Dunavarsányban voltunk, de akkor még lányok is edzettek velünk, akkor csapódtak hozzájuk a srácok. Halvány fogalmam nem volt, hogy kit hogyan hívnak, ezért Medveczky Erikát kérdeztem meg. A karakteresebb arcúakat egyből megjegyeztem, majd utána sorban a többieket is. Egyébként egyáltalán nem tartottam az edzéstől, anyu elmondta, hogy mi az adag, én odamentem, leúsztattam velük, lemértem és felírtam.


Pontos, precíz, mint az anyja


Kati néni szerint egyértelműen könnyebb a férfiakat edzeni, mint a nőket. Egyetért?

Igen. Amíg a lányok gyerekek, addig nagyon aranyosak, amikor azonban elkezdenek kamaszodni, és felnőnek, akkor sokkal nehezebb velük. Persze a nők között is vannak, akik nagyon tüneményesek, szorgalmasak, lelkiismeretesek, de úgy szoktam mondani, hogy a tyúkólban a legnehezebb rendet tartani. Ezek a vasasos fiúk pedig nagyon segítőkészek, sosem fintorognak, úgy érzem magam köztük, mintha lenne egy csomó öcsém.

Fel tudná őket egyedül készíteni az olimpiára?

Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de szerintem igen. Persze senki nem mondhatja azt, hogy egy tökéletes felkészülést tud levezetni, de ha anyuval történt volna valami az elmúlt években, akkor is nekem kellett volna továbbvinnem ezt az olimpiai ciklust. Óriási teher lett volna, és biztos, hogy rettenetesen izgultam volna, de szerintem olyan hatalmas hibát nem követtem volna el.


Az olimpiai ezüstérmes kajaknégyessel a tavalyi moszkvai vb-bronz után


Sokan hiányolják az edzők közötti kommunikációt. Egyetért azzal, hogy többet kellene tapasztalatot cserélniük egymással?

Minden évben van egy szakmai konferencia, vannak olyanok, akiknek kötelező a részvétel, ott szoktak tapasztalatokat cserélni, de csak egy bizonyos szinten. El lehet lesni másoktól néhány dolgot, de ha valakinek van egy jól bevált trükkje, azt úgysem fogja elárulni.


Mi például soha nem majmoljuk senki edzésmódszerét, a saját fejünk után megyünk.

A világbajnokság előtt a női négyes szinte alig edzett együtt, Fazekas-Zur Krisztina is azt mondta az ezüstérmet hozó döntő után, hogy mostantól többet kell edzeniük a négyesre. Ez lehetett a baj Milánóban?

Nem kísértem figyelemmel, hogy mennyit edzettek a nők, csak annyit tudok, öt hetük volt arra, hogy összeszokjanak. Amikor mi anyuval még a női négyest edzettük, akkor ők szinte mindennap mentek együtt. Volt, hogy Kőbán Ritát nem akartuk túlterhelni, mivel ő egyesben is indult, de olyankor is edzettek a többiek, csak Rita helyére beült Bóta Kinga.

Visszatérve a vasasos fiúkra, mennyire csalódott a kokainnal megbukó Kucsera Gáborban?

Mindannyian csalódtunk benne. Amikor először meghallottam a hírt, olyan szó szaladt ki a számon, amit most nem szívesen idéznék. Nagyon mérges voltam, de azóta leülepedett a csalódottság, és átcsapott egy enyhe sajnálatba. Buta volt, nem volt helyén az esze abban a pillanatban. Azóta túl vagyok vele egy nagyon hosszú telefonbeszélgetésen. Szerintem feladta azt, hogy valaha még visszakerülhet a válogatottba, és hogy versenyezhet még olimpián, és egy gyenge pillanatában megtörtént ez a sajnálatos eset. Miután lélekben feladta, a teher leomlott a válláról, az esélytelenek nyugalmával állt oda a válogatóra, és így sikerült nyernie.


Kucsera Gábor

Először mérges volt Kucserára, aztán megsajnálta


Milyen formában volt, mire lett volna képes a vébén és az olimpián?

Ezt nagyon nehéz megmondani, mert borzasztóan erős a férfikajak-mezőny. Rengeteget dolgozott velünk, nagyon komoly munka volt mögötte. Nem azt mondom, hogy megnyerte volna 1000 egyesben az olimpiát, de egy nagyon jól beépíthető csapathajós lett volna. Összességében biztos vagyok abban, hogy ha az élete máshogy alakul, akkor most nem itt tartana. Egy nagyon értékes versenyző, akiben sokkal több volt, mint amennyit elért, de későn kapott észbe, hogy edzőt és csoportot kell váltania.

Az ő pályafutásának valószínűleg vége, hiszen versenyen kapták el, viszont Csipes Tamara és Dombvári Bence versenyidőszakon kívül bukott meg, ők tíz hónapot kaptak, indulhatnak a héten az országos bajnokságon és akár jövőre az olimpián is. Igazságosnak tartja ezt?

Sajnos ezek a szabályok. Én abszolút elítélem a drogfogyasztást, de szabadidejében mindenki azt csinál magával, úgy mérgezi a szervezetét, ahogy akarja.


Fábián Mónika

A botrány ellenére jó irányba tart a magyar kajak-kenu


Mennyire vetett rossz fényt a sportágra nézve ez a három kokainbotrány?

Szerintem csak egy kicsit, addig, amíg az újságok felfújták. Annyi visszajelzést hallok, hogy ki mindenki él kábítószerrel, mennyi függőbeteg ember van, csak őket nem kapják el. Ha bemennének egy szórakozóhelyre, és mindenkitől vennének mintát, 80 százalék pozitív lenne. Ez egy generációs probléma, és csak egyre rosszabb lesz, évről évre furcsább szereket fognak magukba szedni a fiatalok.

Ettől függetlenül milyen irányba tart a magyar kajak-kenu egy évvel a riói olimpia előtt?

Jó irányba. Nagyon sok kvótát gyűjtöttünk a vébén, nagyon sok ezüstünk van, amiből Rióban akár arany is lehet. Olimpiai számban két arany- és négy ezüstünk volt a vébén, ugyanilyen eredménnyel az olimpián is elégedettek lennénk.