Ingatlanos átverés: naponta jelentkeznek újabb károsultak

-

A rendőrség eddig 59 sértettről tud, de sokan még nem tettek feljelentést.



Újabb feljelentések érkeztek a BRFK-ra az IBH Depo Ingatlanforgalmazó, Hitel- és Biztosításközvetítő Zrt. ellen. Az elmúlt hetekben a cég vezetőjét további 5 károsult jelentette fel – írja a Magyar Idők. A lap szerint a cég több mint egymilliárd forintot csalt ki ügyfeleitől, az előlegeket pedig nem adta vissza. A BRFK megerősítette, hogy a kár meghaladhatja az egymilliárd forintot, sokan viszont még csak ezután tesznek feljelentést.

A rendőrség jelenleg 59 sértettről tud. Ám sokan még mindig nem mentek a rendőrségre, mert a cégvezető az összeg néhány százalékának visszafizetésével próbálja rávenni arra, hogy ne tegyenek feljelentést. A lap szerint volt, aki szerződéskötéskor ügyvédi letétbe helyezett 130 ezer euró előleget, és erről letéti szerződést is kötött az ügyvéddel. Ám nem haladt az ingatlanvásárlási eljárás, az IBH Depo pedig – hasonlóan a többi károsult esetéhez – időhúzásba kezdett. A károsult visszakérte a korábban letétbe helyezett összeget, de a harmadát sem kapta vissza. Ekkor jelentette fel a kamaránál az ügyvédet, a rendőrségen pedig az IBH-t. Az ügyvédi kamara rövid időn belül kizárta a jogi képviselőt.

A Magyar Idők úgy értesült, hiába a sokasodó feljelentések, a folyamatban lévő nyomozás, a károsultak kintlévőségeinek behajtása nem lesz egyszerű, mivel a cégek ellen több végrehajtás, valamint a vagyoni részesedés lefoglalása van folyamatban, így fizetőképessége kérdéses.

Az IBH az ingatlan-adásvételek során az előszerződés megkötésekor előleget, illetve foglalót kért az ügyfelektől, azonban a végleges szerződéskötések már nem történtek meg, és a befizetett pénzt sem kapták vissza a károsultak. Az internetes fórumokon, közösségi oldalakon külön csoportokat alakító pórul járt fogyasztók azóta is futnak a pénzük után.