Indoklás nélkül menesztettek rendőrfőnököket Győr-Moson-Sopronban

-

A mosonmagyaróvári rendőrkapitányt még a szocialista kormányzás idején nevezték ki, ahogy a korábban leváltott győri rendőrfőnököt is.


A Kisalföld értesülése szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője indokolás nélkül visszavonta a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vezetőjének, Csokán Csaba rendőr ezredesnek, valamint Pusztai Antal rendőr ezredesnek, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Hivatala vezetőjének megbízását.

Február elsejétől a a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságot már a bűnügyi területről érkező Barna Árpád rendőr alezredes, míg a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Hivatalát Torma Tamás rendőr őrnagy vezeti - közölte a Kisalföld.

Csokán Csaba 2008 februárjától vezette a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságot, miután az addigi vezető, Horváth Csaba a győri kapitányság élére került. Horváth Csabát viszont tavaly, vagyis 2015. május végén váltották le minden indoklás nélkül a Győri Rendőrkapitányság vezetői tisztségéről.