Index: pilótahiba okozta a csehországi Gripen-balesetet

Fotó: MTI/MTVA / Josef Vostarek

-

A lap a Magyar Honvédség lezárult – de még közzé nem tett – vizsgálatának eredményére hivatkozik. Eszerint az volt a baj, hogy a pilóta, Ugrik Csaba dandártábornok, a kecskeméti repülőbázis parancsnoka egyszerre nyomta a féket és a gázt.


Az Index a vizsgálat legfőbb megállapításának mondja, hogy a gépen nem találtak olyan technikai hibát, amely a balesetet okozhatta volna. Azt már korábban a csehek is kijelentették, hogy nem műszaki hiba volt a baleset oka a Čáslav katonai repülőtéren tartott májusi gyakorlaton, amikor a kétüléses JAS-39-es vadászgép túlfutott a kifutópályán, javíthatatlanul megrongálódott, a pilóták pedig katapultáltak.



Az Index forrásai szerint a honvédségnél arra jutottak, hogy a leszállási manővernél a gép parancsnoka egyszerre nyomta a féket és a gázt, ezért nem sikerült idejében megállnia. A landolást követően kikapcsolt az elektronika, ezért a pilótának manuálisan kellett volna visszavennie a gázt, ám ez nem történt meg.

Miután később Kecskeméten is baleset történt egy Gripennel, a parlamentben bizottsági meghallgatást tartottak, akkor még sem Hende Csaba honvédelmi miniszter, sem a jelenlévő katonai vezetők nem tudták megmondani, mi volt a csehországi baleset oka. Annyit közöltek, hogy szerintük a két eset között nincs összefüggés.


Ez a kecskeméti baleset