Immár 150 ezer menekülttel számolnak a görögök

Fotó: AFP / LOUISA GOULIAMAKI

-

Görögország felkészül akár 150 ezer migráns ideiglenes ellátására is, miután Macedónia jelenleg csak nagyon kevés embert enged be saját területére a két ország közös határán, és emiatt feltorlódhatnak Görögországban.


"Számolnunk kell azzal az eshetőséggel is, hogy (Macedónia teljesen) lezárja a határt. Amíg ez így lesz, és amíg nem áll fel az európai migránsáthelyezési és letelepítési program, addig ezek az emberek nálunk lesznek" - mondta Joannisz Muzalasz görög bevándorlásügyi miniszter, miután találkozott és több órán át tárgyalt polgármesterekkel szerte az országból. Arról tanácskoztak, hogy miként tudnák növelni a migránsok szálláshelyeinek számát.


A görög egészségügyi és az oktatásügyi miniszter is tartott rendkívüli tanácskozást arról, hogy hogyan tudnák ellátni a hirtelen feltorlódó migránstömeget, és oktatást biztosítani a gyerekeknek, akik a menekültek egyharmadát teszik ki. Nikosz Kociasz külügyminiszter szerint az ország el tud látni ideiglenesen 150 ezer menekültet. "Senki Európában nem számított arra, hogy ez a probléma ilyen méreteket fog ölteni, de nincs ok a pánikra, higgadtan meg kell oldani a helyzetet" - jelentette ki Kociasz a Skai tévének nyilatkozva.

Muzalasz szerdán úgy nyilatkozott, hogy már 30 ezernél is több menekült torlódott fel Görögország teljes területén, és ha továbbra is ennyire akadozik a haladásuk a Balkánon, ez a szám márciusban akár a 70 ezret is elérheti. A macedón határ melletti Idomeninél több mint tízezer migráns várakozik egy táborban. Nemzetközi nyomásra Macedónia rövid időszakokra többször megnyitotta a határátkelőt szerdán, de összesen csak néhány száz embert engedett át.