Ilyen se volt még az Apple-nél

Fotó: DPA / KAY NIETFELD

-

Az iPhone-készülékek 2007-es piacra kerülése óta először csökkent az Apple által gyártott mobiltelefonok eladása, 2016 első három hónapjában 51,2 millió darabot értékesítettek világszerte, ami 16 százalékkal - csaknem 10 millió készülékkel - kevesebb az előző év azonos időszakához képest.


Az amerikai technológiai óriás kedd este, piaczárás után ismertetett jelentése szerint ezzel együtt csökkent a cég bevétele és nyeresége is. Éves összehasonlításban az előbbi 13 százalékkal, 50,6 milliárd dollárra, az utóbbi pedig csaknem 23 százalékkal, 10,5 milliárd dollárra.


Az Apple az április-júniusi negyedévben is csökkenő forgalomra számít, előrejelzése szerint az árbevétel 41 és 43 milliárd dollár között lesz. Az eredmények bejelentése után csaknem hét százalékkal esett az Apple részvényeinek ára.

Az iPhone az Apple legfontosabb terméke a konszernnek: a bevételek csaknem kétharmadát adja. A cég a többi nagy piacon, köztük Kínában mutatkozó gyenge konjunktúrát nevezte meg az eladások csökkenésének egyik okaként, valamint azt, hogy az okostelefonok forradalma egyre több fejlődő országot ér el, amelyekben azonban egyelőre az iPhone-nál olcsóbb készülékek iránt nagy a kereslet.