Ilyen is rég volt: egy menekült se érkezett Görögországba

Fotó: AFP / BULENT KILIC

-

A görög hatóságok csütörtökön közölték: tudomásuk szerint egyetlen migráns sem érkezett az égei-tengeri görög szigetekre az elmúlt 24 órában.


Az Európai Unió és Törökország között a menekültválság kezelésére nyélbe ütött, vasárnap életbe lépett megegyezés óta ez az első alkalom, hogy 24 óra leforgása alatt egyetlen új migráns sem lépett Görögország területére. A jelenlegi helyzet a török parti őrség megnövekedett aktivitása mellett a viharos szeleknek tudható be, amelyek szerda óta tombolnak az Égei-tengeren.


Azonban egyértelmű tendenciának látszik a menekültáradat csökkenése az uniós–török megállapodás hatálybalépése óta, amely szerint az ezután Európába érkező összes migránst visszaküldik Törökország területére. Hétfőn még 1662-en érkeztek a görög szigetekre, míg kedden 600-an, szerdán pedig már csak 260-an. A hatóságok reggel hatkor zárják a napot, ekkor veszik számba az előző 24 órában érkezetteket.

A görög kormány eközben igyekszik mindent megtenni a bonyolult szervezési feladatokkal járó egyezmény hatékony működése érdekében. A megállapodással járó új felelősségi körökhöz legalább négyezer ember kell, többségük a biztonsági erők és a menedékjogi szakértők közül kerül majd ki. Athén európai partnerei ígéreteik szerint 2300 emberrel segítenék a görög hatóságokat, amelyek amúgy is nehéz helyzetbe kerültek, miután a kiforratlannak és elkapkodottnak tartott egyezménnyel elégedetlen humanitárius szervezetek megvonták tőlük támogatásukat.