Ilyen is lehetett volna Budapest

-

Hajózzunk végig a nagykörúton, aztán sétáljuk körbe a világ legnagyobb piramisát, majd másszunk fel a Magyar Történelem Tornyára, ahonnan még budai várban falakkal és árkokkal körülvett budapesti Kremlre is kilátás nyílik. Összegyűjtöttünk tíz elvetélt tervet Budapest múltjából, amelyek egészen más hellyé tették volna a fővárost, ha megvalósulnak.


Hajóval a nagykörúton

Reitter Ferenc mérnöki munkásságát talán nem sokan ismerik, pedig ha megvalósult volna, amit elképzelt, most fél Budapest hajóval járna be dolgozni minden nap. Reitter azt javasolta, hogy tegyék hajózhatóvá a Nagykörutat, ami szerinte kereskedelmi és árvízvédelmi szempontból is hasznára lett volna a városnak. 1868-ban elkezdték a munkálatokat, de egy évvel később felülvizsgálták a pénzügyi lehetőségeket, és kiderült, hogy a csatorna a 12 fölötte átívelő híddal és a kisajátításokkal együtt 17,5 millió forintba került volna. Ekkora összeg manapság lottónyereménynek is kevés lenne, de abban a korban elképzelhetetlenül sok pénznek számított (összevetésképp: a Magyar Tudományos Akadémiát Széchenyi közismert felajánlásával 60 ezer forintból alapították). A javaslatról emiatt Reitter is gyorsan lemondott, és villamosokra építve alakította ki a körúti közlekedés tervét.



A titokzatos piramis

Vidám percei lehettek Wekerle Sándor miniszterelnöknek valamikor 1893-ban, amikor kapott egy levelet, hogy valaki a Kheopsz-piramisnál kétszer nagyobb épületet tervezne Budapestre. A levél feladójának aláírását nem lehetett kivenni, ezért már sosem tudjuk meg, hogy Magyarország egyik ambiciózus tervezője álmodott nagyot, vagy csak egy levélbetyár szórakozott. Az 1000 méter magas monstrum a világ messze legnagyobb múzeumaként tíz emeleten keresztül csak a magyar történelemről szólt volna. Annak ellenére, hogy még a világ jelenlegi legmagasabb épületére is rávert volna 100 métert, az ötletgazda közölte, hogy ha a miniszterelnököt nem érdekli a dolog, akkor majd ő saját erőforrásból megépíti. A nagyzási hóbort efféle megnyilvánulásait a közeledő milleniummal lehet magyarázni: a magyar államalapítás ezeréves évfordulójára sokan a modern kor legújabb csodáját akarták Budapesten látni.


A Kheopsz-piramis eltörpült volna a budapesti mellett


Nemzeti Pantheon

A Magyarország legfontosabb történelmi személyiségeinek emléket állító épületről már Széchenyi is hosszasan írt, csak akkor ő még Üdvleldének hívta. Az ötlet a század végén merült fel megint, majd 1906-ban elején Medgyaszay István állt elő olyan tervekkel, amelyeket még külföldön is díjaztak. A helyszín mindenképpen a Gellért-hegy lett volna, mert a Citadella mindenkit a Habsburg elnyomásra emlékeztetett (a 48-as forradalom után innen is figyelték a várost, lázadás esetén pedig innen is lőhettek volna), ezért időről időre felmerült, hogy valami mást kellene a helyére építeni. Medgyaszay hatalmas templomszerű épületben gondolkodott, amelynek a teteje a Szent Koronát formázta volna, belül pedig a legnagyobb magyarok szobrai és síremlékei mellett a Feszty-körképet is mindenképpen el akarta helyezni.



A Magyar Történelem Tornya

Ha ez az 1925-ös terv megvalósul, Kismarty-Lechner Jenő a város közellensége, vagy az évszázad építésze lehetett volna. Fejébe vette, hogy az Erzsébet híd és a Szabadság híd között fel kell építeni a 130 méter magas Magyar Történelem Tornyát – amivel csak az volt a gond, hogy 40 házból költöztetett volna ki lakókat a Belgrád rakparton. Lechnert ez egyáltalán nem zavarta, elkészítette az épület makettjét, és nemzetközi kiállításokon is mutogatta, honnan lehet majd Budapestet nagyon magasról látni. Az épület terve pontos képet ad az 1920-as évekről. A magyar történelem világtörténeti jelentőségű eseményei a festményeken és domborműveken erősítik a nemzeti öntudatot és alátámasztják a magyar kultúrfölényt, a látványos torony idegenforgalmi központként katalizálhatja a kezdődő tömegturizmust, a legfelső emeletre tervezett Hiszekegy Kápolna névválasztása pedig hevesen bólogat a trianoni revízió gondolatára.



Gyógyüdülő a Tabánban

1933 és 36 között Szerb Antal, Krúdy Gyula és Tersánszky Józsi Jenő egyszerre gyászolta a magyar Montmartre-t. A Tabán a századforduló bulinegyede volt jó hangulatú kocsmákkal, de a fejletlen közműhálózat és a területtel kapcsolatos nagyratörő tervek miatt senki nem törődött az itt mulató művészekkel, és lebontották az épületeket. Az akkori elképzelés szerint Budán a gyógyturizmust akarták magas szintre fejleszteni, golfpályával, üdülőszállóval és drága villákkal, a Tabán pedig két gyógyforrása miatt kulcsszerepet játszhatott volna a fejlesztésben. Az egyik egész Európában elismert magyar építész, Vágó József hatalmas sugárutakat, a Déli Pályaudvarra új fogadócsarnokot és teljesen új Szent Imre Fürdőt is megálmodott, de a tervét nem fogadták el. Más kérdés, hogy részben a kevés befektetői tőke, részben a második világháború miatt végül semmilyen terv nem valósult meg. A Tabán így maradt egy hatalmas, üres park, a kutyasétáltatók legnagyobb örömére.



A felesleges Nyugati Pályaudvar

Vágó József az 1930-as években nemcsak a Tabánt, hanem a fél várost áttervezte papíron. Ez egyfajta lázadás volt a részéről, amiért zsidó származása és a Tanácsköztársaság alatt vállalt hivatali pozíciója miatt nem fogadta be őt a mérnöki kamara, noha 1927-ben első díjat nyert a Népszövetség genfi palotájának tervpályázatán. Vágó így a magyarországi pályázatokon hivatalosan már nem indulhatott el, mégis olyan látványos akvarellekkel hívta fel magára a figyelmet, mintha utópiákat illusztrálna. Fia, Pierre Vago szerint ezeket a képeket egy nap alatt is meg tudta festeni. Mivel a Keleti Pályaudvarnál kevesebb forgalmat bonyolító Nyugati Pályaudvar létét feleslegesnek tartotta, az Eiffel építészirodája által jegyzett épületet nagyon bátran átalakította volna. A lehetőségek között irodaház és sportkomplexum is felmerült – utóbbi főleg azért, mert tervben volt, hogy Budapest pályázzon az 1940-es olimpia rendezési jogára.


lehetséges Budapest, Nyugati sportközpont


Égbe nyúló városháza a Deák téren

Már a 30-as években felmerült az a probléma, hogy túl nagy a forgalom Budapest belvárosában, ráadásul igazi főtere sincs a fővárosnak. A magyar építészek ezért az 1939-es pályázaton két legyet akartak ütni egy csapással úgy, hogy a Deák térből és annak környékéből hoznak létre főteret, az ott elhaladó hatalmas sugárutakkal pedig szellősebbé teszik a forgalmat, illetve javítják a közlekedést. Közben pedig felmerült az is, hogy egy új Nemzeti Színházat építhetnének a ma Erzsébet térnek megfelelő területre. Az új városközpontnak egy új városháza is járt volna, a pályázaton Kertész K. Róbert és Weichinger Károly páros terve, egy 30 emeletes felhőkarcoló győzött, csak közben kitört a háború, ami mindent borított.



A sávos város

A 30-as évek nagy városfejlesztési láza után a második világháború pusztítását a legmerészebb építészek inkább lehetőségként fogták fel, és kimondták: nem helyreállításra, hanem újratervezésre van szükség. Az 1945-ös Nagy Budapest pályázaton első helyen díjazott koncepciójában Acsay László és Masirevich György különböző sávokra osztotta volna Budapestet: Pesten a „munkasávot” és a „lakótelepsávot” egy zöld sáv választotta volna el egymástól, középen a city a közigazgatás központjaként működött volna tovább, egész Budát pedig egy gyógyüdülőközponttá változtatták volna. De ez még mind csak egy-két körzővonás ahhoz képest, amit a belvárossal terveztek. A Duna-partig meghosszabbított Andrássy út egy, a folyón srégen átívelő Andrássy-hídban ért volna véget, ami egyszerre jelentette azt, hogy az Erzsébet hidat nem építik újjá, és azt, hogy olyan épületeket, mint a Gerbaud-ház, a Pesti Vigadó vagy az Anker-ház nemes egyszerűséggel lebontottak volna.



Kreml a Várban

A második világháború után hatalomra kerülő keményvonalas kommunisták számára nem volt kérdés, hogy ők fognak beköltözni a felújított Budavári Palotába. A presztízs mellett ennek gyakorlati oka is volt: a harmadik világháború kitörése esetén a Vár alatti bunkerekből akarták irányítani a magyar hadsereget. 1948-ban úgy képzelték, hogy a fontos döntéshozó szervek, mint a Pártközpont, a Központi Bizottság és több minisztérium beköltöznek a Várba, így létrejön egy budapesti Kreml, amit falakkal, árkokkal és tornyokkal választanak el a halandó emberektől. Arról is volt szó, hogy a Vár kupolája nem fér bele a szocialista Budapest látképébe, ezért Kotsis Iván elkészítette a lapos tetős Vár tervét, de ezt végül az felülbírálták arra hivatkozva, hogy a kupola már hozzánőtt a pesti látképhez.


lehetséges Budapest, Sándor-palota, Budai vár

A Kremlhez hasonló kinézetet és funkciót terveztek a háborúban teljesen szétlőtt Budai várnak


Központi Kultúrpalota

Mit szólna hozzá, ha Budapest közepén egy 240 méter magas szocreál kultúrpalota lenne a helyi Empire State Building? Volt ilyen terv. 1951-ben a Szabad Nép megírta, hogy 21 milliárd forintos költségvetésből akarják Budapestet szocialista nagyvárossá formálni, az elvtársak fantáziája pedig elszabadult. 1953-ban tartottak egy városfejlesztésről szóló ankétot, ahol a szocialista Budapestre többen is szívesen láttak volna egy Sztálin-barokk stílusban épült felhőkarcolót. A szovjet blokk országaiban a második világháború után ez tényleg trend volt: Varsó nemcsak tervezte, meg is építette a saját központi kultúrpalotáját, és nem kizárt, ha a Rákosi-rezsimnek több ideje lett volna, ők is saját – természetesen nagyon magas – palotát építenek tele magyar stílusjegyekkel.


lehetséges Budapest, Rákosi, kultúrpalota