Ilyen ember ön Orbán Viktor szerint

Forrás: facebook.com/orbanviktor

-

Természeténél fogva álmodozó, szereti az egyenes, akár politikailag inkorrekt beszédet, szabadságharcos és Mercedesszel járna. A miniszterelnök beszédei alapján térképeztük fel a magyar nép karakterét.


„A magyarok általában szeretnek egyenesen beszélni a nehéz dolgokról. Ilyenek vagyunk, nem szeretjük sem a locsogást, sem a mellébeszélést, egyenesen szeretünk beszélni, vagy sehogy” – mondta Orbán Viktor az Európai Parlamentben kedden. Nem ez az első, hogy a kormányfő a magyar néplélekről beszél. Összeszedtük, hogy a beszédek alapján milyen ember Ön.


01

Másmilyen

„Hogy összegezzem a magyarokról mára kialakult képet az európai porondon, egy mondatban úgy hangzik: a magyarok mindent másképp csinálnak” 

(2015. május 7., a Német–Magyar Kereskedelmi és Iparkamara taggyűlésén.)



02

Dolgozó

„A magyar emberek tudnak és akarnak is dolgozni. Mi, magyarok, ha beleállunk valamibe, ha komolyan hozzáfogunk valamihez, akkor bármit képesek vagyunk felvirágoztatni.”
(2015. március 5., Esztergom, a Suzuki új modelljének bemutatója)


03

Nem ismer lehetetlent

„Ez a gondolat, amit szeretnék megosztani Önökkel, úgy hangzik, hogy a magyar fölfogás szerint a lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény.”
(2014. szeptember 29. Bicske)


04

Mégsem jön össze neki soha semmi

„A magyarok inkább arról voltak híresek az elmúlt néhány évtizedben, hogy nagyot akartak, aztán vagy nem sikerült, vagy el kellett halasztani, vagy kettőbe kellett vágni, vagy időt kellett kérni.”
(
2015. március 11. sajtótájékoztató Cornel Marculescuval, a FINA ügyvezető igazgatójával)


05

Elvárja a tiszteletet

„Keményen dolgoznak, hogy legyen egy hely, ami az övék, és ahová tartozhatnak. Helytállásukért elvárják a tiszteletet, ami megilleti őket.”
(2015. március 15., ünnepi beszéd)


06

Álmodozó

„A magyarok mást élveznek egy beszélgetésben, mint a németek. Egy magyar számára a korlátok nélkül szárnyaló, kevés konkrétumot, de sok lelkesedést tartalmazó beszélgetések az igazán izgalmasak, amitől egy német könnyen lehet, hogy kiütést kap.”

(2015. május 7., előadás a Német–Magyar Kereskedelmi és Iparkamara taggyűlésén)


07

Szabadságharcos

„Ma már természetesnek számít a világ fővárosaiban, hogy a magyarok rendre függetlenségi csatákat vívnak.”

(2015. február 28., évértékelő beszéd)


08

Nem pc

„Én úgy látom, hogy a magyar ember természeténél fogva politikailag inkorrekt, vagyis még nem vesztette el a józan eszét.”
(2015. február 28., évértékelő beszéd)


09

Furfangos, ha adóról van szó

„A magyaroknak sokkal kifinomultabb rendszere van a jövedelemalapú adózás kijátszására, mint az áfaalapú adózás kijátszására.”

(2015. március 6., beszéd a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági rendezvényén)


10

Szereti a németeket

„A magyar nép nemcsak tiszteli, de kedveli is a németeket.”

(2015. február 2., Angela Merkel német kancellárral látogatásakor)


11

Merci

„A magyarok jó okkal bíznak a Mercedesben. Ez a márka már a rendszerváltás előtt is a csúcsminőséget szimbolizálta a magyarok szemében.”

(2015. január 20., beszéd a Mercedes CLA Shooting Brake modell átadásán)