Ilyen, amikor Tarlós és Lázár egymásnak esik

Forrás: MTI/MTVA / Illyés Tibor

-

Pártjuk és egymásról alkotott véleményük közös. De nem barátok.


Felerősödött a napokban a főpolgármester és a Miniszterelnökséget vezető miniszter vitája. Tarlós István az origónak adott egy interjút, melyben azt mondta Lázár Jánosról, hogy „berepült a parlamentbe Rapcsák András esernyőjén, mint a csudálatos Mary Poppins”. Még emelt a téten, amikor úgy fogalmazott: „az utóbbi egy évben eléggé próbára teszi a képességeit az a feladattömeg, amit a nálánál jóval nagyobb szellemi kapacitású miniszterelnök kiszignált rá".

Lázár János finoman szólva sem volt oda a hasonlatért és megjegyezte, hogy a személyeskedés csak árthat a közös munkának. Majd hozzátette, hogy Fidesz-alelnökként sérelmezi, „hogy bárki, aki a Fidesz támogatásával bármilyen pozíciót is tölt be, az nyílt Fidesz- és kormányellenes propagandával kíván politikai tőkét kovácsolni”.

Ezen persze Tarlós akadt ki, aki az origónak azt mondta, hogy a miniszterre vonatkozó kijelentéseit fenntartja, de azt állítja, hogy ezzel sem a kormányt, sem pedig a Fideszt nem bírálta. Ami viszont Lázár Jánost illeti, a jelek szerint a karrierjére és a szellemi képességeire tett megjegyzését továbbra is érvényesnek tartja.