Ilyen amatőr és béna pénzhamisítást tényleg ritkán látni

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

Több elemében is abszurd történet következik a Zalaegerszegi Ügyészségtől.


Egy férfi még áprilisban találkozott Pákán az ismerősével, hogy eladjon neki egy nem működő mobiltelefont. Az ismerős autójának kesztyűtartójából a nagy biznisz közben előkerültek olyan papírdarabok, amelyeknek egyik oldala fehér volt, a másik oldalukon színes nyomtatóval nyomtatott bankjegymásolatok. Az ismerős azt mondta, a szemétben találta ezeket. Négy darab húszezresről és két darab tízezresről volt szó.

A férfi elkérte a papírokat, aztán otthon


egy nőismerőse jelenlétében a fehér felükön összeragasztotta őket, a szélüket pedig ollóval egyenesre vágta.

Az így elkészített két húszezresből és egy tízezresből 1-1 „bankjegyet” eltettek, majd elindultak Kisszigetre, hogy beváltsák azokat. Innen a következők történtek, sorrendben:
  1. A 10 000 Ft-os utánzatot a férfi átadta a nőnek, aki azt az egyik ismerősével kisebb címletekre akarta felváltatni. Az ismerős fia azonban felismerte, hogy a bankjegy hamisítvány, így az visszakerült a férfihez.
  2. A férfi a pákai kocsma közelében egy másik ismerősével találkozott, aki számon kérte, hogy korábbi kisebb tartozását mikor fogja megadni. Ekkor a férfi a 10 000 Ft-os bankjegyutánzatot átadta neki azzal, hogy azt a szomszédos kocsmában váltsa fel, vonja le a tartozást, a többit pedig adja vissza.
  3. Az ismerőse jóhiszeműen a 10 000 Ft-os bankjegyutánzatot megpróbálta felváltatni, ahol a pultos észlelte, hogy a bankjegy nem valódi, ezért értesítette a rendőrséget.
A terheltek ellen a Zalaegerszegi Járási Ügyészség pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járásbíróságon.