Így telt az ünnep délelőttje

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

-

Zászlófelvonás, tisztavatás, az ország tortája, sok eső, és egy kis balhé. Ez volt augusztus 20. délelőttje.


Délelőtt zászlófelvonással és a tisztavatással kezdődött az állami ünnepség, amelyet délután a Szent István-bazilika előtt tartandó ünnepi szentmise, majd a Szent Jobb-körmenet követ, este pedig a tűzijáték zárja a napot. Az idei ünnepet felhők árnyékolják be, és az időjárás-előrejelzések sem ígérik, hogy az esti tűzijátékig visszatér a nyár: A hőmérséklet csúcsértéke 22 Celsius-fok körül alakul, és délutántól még meglephetik az ünneplőket futó záporok. Az operatív törzs viszont egész nap figyeli többek között az időjárást is, dönt arról, biztonságosan lebonyolíthatók-e az egyes programok.

Áder János köztársasági elnök már elmondta az ünnepi beszédét, amelyben arra figyelmeztetett, hogy az ország minden polgárára vár a biztonság megteremtésének a feladat. Hende Csaba honvédelmi miniszter pedig arról beszélt: Magyarország évezredes története bizonyította, hogy csak akkor maradhatunk meg, ha van hadseregünk, honvédségünk.



A józsefvárosi önkormányzat ünnepi rendezvényén akadt egy kis balhé: a megemlékezésre Kocsis Máté ellen tüntetők próbáltak meg bejutni.

A zászlófelvonáson és a tisztavatáson túl a programok közül már több elkezdődött. Az idei Magyarország tortája, a Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta, az ország cukormentes tortájának választott barackos buboréktorta és a Honvédség Tessedik mézes körtetortája felvágásával megnyitották meg a budapesti Várkert Bazár előtt az Ízek utcáját. Az utóbbit Schmittné Makray Katalin, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóaljának „zászlóanyja” vágta fel elsőként.



Zuhogó esőben tartották a felvonulást Debrecenben. Volt már olyan, hogy nyári zápor színesítette a virágkarnevált, de ilyen hidegben, szélben és folyamatosan zuhogó esőben még soha nem vonult a karneváli menet, amelyen az időjárás miatt változtatni is kellett. A közönség azonban kitartott, cserébe az idén a korábbi éveknél több, összesen 16 virágkocsit láthatott. A virágkocsik idei sorrendjét a közönség sms-szavazással dönti el, az eredményt este, a Nagyerdei Stadionban rendező Karneváléj című gálaműsorban jelentik be, ahol átadják a 6. Debreceni Virágkarnevál díjait is.

Csütörtökön több helyen lezárásokra számíthatnak az autósok, és tömegközlekedni sem érdemes rutinból, mert több járat útvonala módosul. Erről itt olvashat részleteket.