Így száguldottak az amerikai páncélosok a tatai statikus bemutatóra

-

Senki ne lepődjön meg, ha valamelyik hazai autópályán vagy főúton amerikai katonai járművekkel találkozik. Magyarországon ezekben a hetekben szinte szakadatlanul nélkül gyakorlatoznak amerikai egységek.



Bradley, Humwee-k és BTR-ek: közös amerikai-magyar statikus bemutatót tartottak a 173. Légimozgékonyságú Dandár, a 2. Lovassági Ezred, illetve az Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár katonái kedden, a tatai piacterén – ahhoz viszont, hogy oda eljussanak, mobilitási képességeikre is szükség volt. A városban mostanság katonailag nagy a nemzetközi forgalom, mivel a „százhetvenhármasok” egy nagyobb hadgyakorlat keretében, több országban (így hazánkban is) visszacsoportosítást hajtanak végre. Másrészt pedig az amerikai ezred 4. zászlóaljának egy százada, magyar bajtársaikkal közös kiképzésen vesz részt a városban és környékén.