Így pipálja ki a neveket Amerika a halállistáján

Fotó: AFP / MASSOUD HOSSAINI

-

Hogyan azonosítja áldozatát egy drón? Az elnök tényleg személyesen indítja a támadásokat? Merre keresik a bujkáló terroristákat, és pontosan hogyan végeznek velük az amerikaiak? A nemrégiben kiszivárgott titkos jelentések szerint hosszú procedúra után, rengeteg ismeretlen áldozattal.


Az Intercept internetes oldal megszerzett négy, 2011 és 2013 közötti időszakról beszámoló titkosszolgálati jelentést. Ezek három országról, Afganisztánról, Szomáliáról és Jemenről szólnak, sok al-Kaidához köthető terroristavezér ugyanis utóbbi két országba menekült az amerikai támadások elől.


Az eddig is közismert volt, hogy az amerikai elnök kiemelten fontos célpontok esetében személyesen hagy jóvá akciókat, de most már azt is pontosan tudjuk, milyen döntési sorozaton keresztül jutnak el idáig. A folyamat egyáltalán nem gyors: átlagosan 58 nap szükséges ahhoz, hogy valaki a vezérkari főnökökön és a védelmi miniszteren keresztül felkerüljön az amerikaiak halállistájára. A lánc végén valóban az amerikai elnök áll, az ő engedélye után 60 napon belül végre kell hajtani a támadást, különben kezdődhet újra a jóváhagyási folyamat. Amikor pedig elérkezik a bevetés ideje, közvetlenül a támadás előtt anélkül nem szállhat fel drón, hogy diplomáciai, katonai és CIA-szinten is rábólintsanak az akcióra. Amikor az Intercept által megszerzett dokumentumok keletkeztek, Szomáliában éppen 16, Jemenben pedig 4 ember neve szerepelt a halállistán.



Minden halott ellenség

Ugyan az amerikaiak 2011-től kezdve fokozatosan vonják ki a csapatokat Afganisztánból, az ország keleti határánál húzódó régióban továbbra is folyamatosan vadásztak az al-Kaida tagjaira. A kiszivárogtatott dokumentumok alapján a Haymaker hadművelet során a dróntámadások sok áldozatot követeltek a célszemélyen kívül, feltételezhetően civilek is voltuk közöttük. Korábban a New York Times azt állította, hogy a támadások során elhunyt áldozatok közül mindenkit ellenségnek tekintenek, akiről nem bizonyosodik be ennek az ellenkezője. A Fehér Ház ezt tagadta, de most kiderült, hogy mégis igaz. Egy dróntámadás során az áldozatok nagyon magas, 85-90 százaléka nem ismert az amerikai hadsereg által, ezért egyszerűen az ellenség (EKIA – Enemies Killed in Action) kategóriába sorolják őket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy körözött terrorista likvidálásakor átlagosan 8-9 embert is lebombáznak körülötte, akiknek még a nevét sem tudják. Az Interceptnek szivárogtató forrás szerint amikor az amerikai kormány arról beszél, hogy a dróntámadásokkal minimálisra tudják csökkenteni a civil áldozatok számát, „az erős túlzás, de inkább egyszerű hazugság”.


Miközben a drón a likvidálási akciók egyre népszerűbb eszköze lett, a különleges egységek által végrehajtott kommandós támadások száma a 2011 és 2013 közötti időszakban egyre inkább csökkent. Ez azért alakult így, mert egy távolról irányított géppel lényegesen egyszerűbb és kevésbé kockázatos küldetéseket végrehajtani , mint olyan hús-vér emberekből álló csapatot mozgatni, mint amelyik Oszama bin Ladennel is végzett 2011-ben. Pedig ahogy az alsó diagramon is látszik, egy ilyen alakulat (TF 3-10) bevetésénél sokkal kevesebb az ismeretlen áldozat.



Az utolsó telefonhívás

Szomáliában és Jemenben az amerikai hadsereg állandó logisztikai problémákkal küzdött, mert hivatalosan egyik régió sem minősült háborús övezetnek. Míg Afganisztánban jól kiépült bázisokról tudtak drónokat indítani, és elég volt legfeljebb 400 km-t repülniük a célpontig, addig Északkelet-Afrikában egy Dzsibuti nevű kis országban található a legnagyobb támaszpontjuk. Innen Szomáliába átlagosan 1000 km-t, Jemenbe pedig 450 km-t kellett repülnie egy-egy drónnak, ami lerövidítette a megfigyelésre, illetve a tényleges akcióra maradó időt.



Egy támadáshoz azonban megfelelő mennyiségű bizonyíték és visszaigazolás kell, így a hiányzó drónfelvételeket más forrásból pótolták, elsősorban elfogott telekommunikációs jelekre hagyatkoztak. Ezekben az esetekben nagyobb a tévedés lehetősége is, hiszen a drón nem magát a célszemélyt méri be, hanem az illető SIM-kártyáját. Így felmerül a veszélye, hogy végül nem a terroristával végeznek, hanem azzal a valakivel, akinél épp a telefonja van. Részben a lassú hírszerzés, részben a földrajzi távolság miatt itt jóval kevesebb akció valósult meg, mint Afganisztánban. Az Intercept forrásai szerint átlagosan hat év kellett egy célpont elnöki jóváhagyásához, majd – a fent leírt engedélyezési procedúra miatt – nyolc hónap arra, hogy a támadás tényleg megtörténjen. A kiszivárogtatott dokumentumokból nem derült ki, pontosan hány terroristával végeztek Szomáliában és Jemenben, ezért az Intercept egy oknyomozó újságírással foglalkozó szervezet kalkulációjából indult ki.



Az Intercept nevű internetes oldalt Pierre Omidyar (az eBay alapítója, Amerika 58. leggazdagabb embere a Forbes szerint) hozta létre azért, hogy teret adjon az olyan leleplező anyagoknak, mint a mostani drónháborúról szóló cikksorozat. Az alapítók között találjuk Glenn Greenwaldot, a brit Guardian korábbi újságíróját, aki segített Edward Snowdennek nyilvánosságra hozni a lehallgatásokról szóló dokumentumokat. Rajta kívül a szerkesztők között található Laura Poitras is, a Citizenfour című, Edward Snowden és a lehallgatási botrány törtétenét feldolgozó dokumentumfilm rendezője. A most kiszivárogtatott négy titkos iratról már a Citizenfour végén is szó esett abban a jelenetben, amikor Greenwald – félve a lehallgatástól – papírokra írogat Snowdennek információkat egy bizonyos új, titkos forrásról.

Az Intercept stábja kifejezetten alapos munkával dolgozta fel a 2011 és 2013 közötti időszakról szóló iratokat: összesen nyolc hosszú cikkben elemezték ki az információkat, és összefüggésbe hozták a korábban hasonló témában elkészült oknyomozó cikkekkel. A Fehér Ház, a Pentagon és a többi állami szervezet sosem kommentál kiszivárgott belső dokumentumokról szóló cikkeket – így most sem tették. Egy amerikai aktivista szervezet (ACLU) beperelte a CIA-t, hogy hozzák nyilvánosságra a drónháborúkkal kapcsolatos titkosított dokumentumokat, de nagy meglepetés lenne, ha a javukra ítélnének egy ilyen fontos, nemzetbiztonságot érintő ügyben.