Így nyomasztó Magyarországon élni

Fotó: Trafó / Stavros Petropoulos

-

Schilling Árpád új darabja kiábrándító és szomorú, a karakterekben akár a saját családtagjainkra, a szomszédokra, a barátokra is ráismerhetünk. A harag napja a fekete ruhás nővér történetéből indul ki, de szólhatna a tanárokról, az óvónőkről is, és mindenkiről, aki itthon tisztességesen, adósságokat nyögve nyomorog, vagy tisztességtelenül, másokat kihasználva ügyeskedik.


Az idei krétakörös előadást a fekete ruhás nővér, Sándor Mária története inspirálta. 2015 elején a magyar ápoló volt az első, aki nyilvánosság előtt, kendőzetlenül beszélt a kórházakban uralkodó embertelen és szakmaiatlan állapotokról, felemelte szavát a kormányzat egészségügyi politikája ellen, az egészségügyi dolgozók egy része pedig szolidaritást vállalt vele. Schilling Árpád ebben a nővérben látta meg a drámai hőst és mártírt, aki elkeseredettségében hosszú és „véres” küzdelmet folytat a saját igazáért az őt ellehetetlenítő rendszer ellen.


Így lett A harag napja főhőse is egy a kifizetetlen túlórák miatt tiltakozó nővér, de a fekete ruhás ápoló sorsa csak a kiindulási alapot adta, és Erzsi története a valósághoz képest egészen másként alakul.


Meszléry Judit, Sárosdi Lilla


A Sárosdi Lilla által megformált szakápoló nagy hibát követ el, amikor felemeli szavát a jogai érvényesítése érdekében: a látszólagos diadalt jelentő miniszteri kitüntetéssel valójában csak a száját akarják befogni, és állását azonnal elveszti, mihelyt a tüntetés után megszüntetik (bocsánat: összevonják) a koraszülött osztályt. Innentől kezdve belekényszerítik egy negatív spirálba, ahonnan nincs kiút. A hivatásához már nem térhet vissza, mert egyik kórházban sincs üresedés, előnytelen külseje miatt pedig „eleve alkalmatlan” egyéb, jól fizető állásokra. Végül egy takarítónői fizetésből, némi családi pótlékból, meg a csekély nyugdíjból kell eltartania öreg, beteges anyját (Meszléry Judit) és a kamaszkorú lányát, Evelint (Kovács Kata Milla).

Schilling darabjában Erzsi a szimbóluma mindazoknak a rendszer által agyonhajszolt embereknek, akik szakmájának ma Magyarországon gyakorlatilag semmilyen anyagi és érdemi megbecsülése nincsen (tanárok, tanítók, óvónők, mentősök, egyéb szociális munkások és egészségügyi dolgozók stb.).


Három generáció egymás mellett: Meszléry Judit, Sárosdi Lilla és Kovács Kata Milla.


Erzsiről két dolog mondható el: nem csupán saját kárára is képes másokon segíteni, hanem rettentően naiv is, ilyen jellemmel pedig elég nehéz boldogulni a világban. A szerencsétlen sorsú ember mégsem válik sematikus, kétdimenziós figurává, akivel lehetetlen volna azonosulni. Épp ellenkezőleg: karaktere, sorsa nagyon is ismerős.

Annyi gond zúdul rá, ami több ember között elosztva is sok lenne. Az egy dolog, hogy munkanélküli, de elvált nő is, akinek az exférje természetesen le se szarja a közös gyereküket, akit közben meg nevelni kéne, foglalkozni vele, mert gondok vannak vele a suliban. És mivel a szegény embert még az ág is húzza, közbejön egy igen kockázatos és méregdrága műtét is, amire viszont Erzsi nem vehet fel hitelt, hisz nincs bejelentett munkája, úgyhogy el kell adnia a fejük fölül a lakást. Gyakorlatilag a túlélésért küzd, arra sem ideje, sem energiája nincs, hogy valahogy visszakapaszkodjon a lejtőn.

Erzsi, a naivitásának köszönhetően, erkölcsileg végig tiszta marad, és mártír válik belőle, mivel Sándor Máriával ellentétben őérte nem áll ki senki, sehonnan nem kap semmiféle támogatást, még a családjától sem. Ellenben mindenki őt hibáztatja, arcon köpi és megalázza, a frusztrációit rajta vezeti le.



A darab mégsem Erzsi miatt üt egészen szíven, hanem attól, hogy az őt körbevevő, ügyeskedő és tisztességesen boldogulni nem tudó emberekben saját ismerőseinkre, családtagjainkra ismerhetünk. Schilling nagyon pontos jellemábrázolást ad a mai magyar társadalomban evickélni próbáló, levegőért kapkodó emberekről, akik, persze, mi magunk is lehetünk – nem véletlenül érezheti magát kínosan a közönség, amikor a szereplők egyszer ujjal mutogatnak ránk.

Láng Annamária és Rába Roland – többször átöltözve – jól ismert figurákat formálnak meg. És most nem csak a „barátaim” megszólítással üdvözlő miniszterre gondolok (az ilyen gesztust amúgy is megszoktuk már Schillingtől), hanem például arra a nőre, akinek azóta „jobban megy a szex, mióta kilépett az egészségügyből”. Ő például kénytelen volt az eredeti szakmáját elhagyva új életet kezdeni, és egy gyorstalpaló felnőttképzést elvégezve boldogulni. Bár a történet szerint ingatlanossá képezte át magát, de ennyi erővel tanulhatott volna lakberendezést, vagy lehetett volna Avon-tanácsadó is.

Aztán ott van a sikeresnek tűnő vállalkozó, a szépségszalon-tulajdonos Norbert is, aki hiába hangoztatja, hogy a szőrből gazdagodott meg, valójában teljesen illegális úton keresi meg a sok pénzt. Nem kell senkinek messzire mennie, hogy ilyen figurákat találjon. Aztán ott az osztályfőnök, aki szerint már csak úgy férkőzhetünk a gyerekek közelébe, ha felmegyünk álnéven a Tinderre, Facebookra. És folytathatnánk.


Rába Roland


A harag napja meglehetősen nyomasztó darab, még akkor is, ha szinte végig iróniával oldják a feszültséget. És ez csak részben köszönhető annak, hogy Schilling nem tud elfogadható megoldást kínálni a kiszolgáltatott helyzetre. Az ő verziója szerint itthon vagy tisztességesen nyomorogsz hitelből a város szélén egy szobakonyhás lakásban, vagy tisztességtelenül, politikusok seggét nyalva, de viszonylagos jómódban.


A darab azonban nem ezért lesz végtelenül nyugtalanító, hanem amiatt, ahogy az emberek viszonyulnak egymáshoz és Erzsihez. Mindenki rendkívül önző; magával, a saját talpon maradásával van elfoglalva, ezért aztán, bár többen felajánlják segítségüket Erzsinek, ezek csak szavak, és ő valójában senkire nem számíthat.

Ettől, a hétköznapi kapcsolatokban is megnyilvánuló önzőségtől, cserbenhagyástól, vagy nemtörődömségtől válik az élet Magyarországon sokak számára nyomasztóvá. Még akkor is, ha ezt nem mindenki tudja annyira jól megfogalmazni, mint Schilling.

A harag napját januárban is játsszák a Trafóban.