Így néz ki egy 280 milliárd forintba kerülő esküvő

-

Sting és J Lo mellett Enrique Iglesias is fellépett egy moszkvai esküvőn, ahol egy kazah párt ünnepeltek.


Egy kazah milliárdos 28 éves fia, Said Gutseriev úgy döntött elveszi a nála 8 évvel fiatalabb diáklányt, aki a Khadija Uzhakhovs névre hallgat. A büszke apa pedig mi mást tehetne, minthogy az ifjú pár minden kívánságát teljesítse.

Az eseményre egy moszkvai luxusétteremben került sor, amelyet faltól-falig friss virágokkal díszítettek. Hogy az ifjú ara se lógjon ki a sorból, 25 ezer dolláros (mai árfolyamon közel 7 millió forintos) esküvő ruhát rendelhetett magának Párizsból.



Persze mindez nem elég, a zenéről is gondoskodni kell. Márpedig ha zene, akkor ki lenne ideálisabb a Sting, J Lo, Enrique Iglesias hármasnál, így a papa rögtön le is szerződtette a sztárokat, hogy ugyan zenéljenek már egy picit. Sőt, egyes híradások szerint Beyoncé és Elton John is fellépett.



A hatszáz vendéget vendégül látó esemény a hírek szerint összesen egymilliárd dollárba is kerülhetett.