Így jelentkezik be 4000 százalékos lassításban a Windows 95

Fotó: AFP / THERESE FRARE

-

Egy Daniel Jones nevű brit zenész-művész negyvenszeres lassítással játszotta le az épp 20 éves Windows 95 operációs rendszer beköszönő hangját. Illetve az utána következő operációs rendszerekét is. Az egyik drámai lett, a másik egy szebb jövőt vetít előre.


Az eredeti, hat másodperces művet egyébként Brian Eno szerezte. Daniel Jones, azaz Ideoforms most ezt, vagyis a Windows 95 operációs rendszer beköszönő hangját, illetve öt későbbi Windows „startup sound”-ot is lelassított egészen a Vistáig és az XP-ig bezárólag.

Kellemes ambientzenék születtek. A Windows 98 beköszönő hangja kifejezetten drámainak, sőt bizonyos pillanataiban viharfellegeket előrevetítőnek hat ötpercesre lassítva, míg a Windows 2000 sokkal fényesebbnek és bizakodóbbnak. A lelassított XP-t hallgatva szinte láttam magam előtt az egymást ölelő Tim Robbinst és Morgan Freemant a tengerparton.

Lent lehet meghallgatni az összeset.