Így hajtott valaki 50 millió forintért

Fotó: MTI/EPA/J.J. Guillen / MTI/EPA/J.J. Guillen

-

Van sok pénz, de rengeteg rá a jelentkező - ilyen körülmények között kell kitűnnie annak, aki kockázatitőke-befektetésre vágyik.


Képzelje magát egy olyan helyzetbe, hogy van egy saját tulajdonban lévő cége, ami képes lehet egy létező piaci rés betöltésére, de hogy igazán tovább tudjon lépni, ahhoz több pénzre lenne szüksége. Ekkor úgy dönt, hogy elmegy egy befektetői csoporthoz, ahol mindössze pár perc alatt meg kell győznie a pénzembereket, hogy bizony érdemes sok-sok millió forintot adniuk a projektre.

Ezt a bemutatkozást hívják pitchnek, az ilyen saját, egyedi ötletre épülő céget pedig startupnak. Manapság viszonylag kedvező helyzetben vannak az ilyen magyar cégek, hiszen nemcsak az állam és az EU pumpálja beléjük a pénzt, hanem egyre több a magánkezdeményezés is, egyre több befektetési alap jön létre kifejezetten az ő finanszírozásukra. Erre egyébként szükségük is van, hiszen egy bank általában nem tud mit kezdeni a még igen korai fázisban lévő cégekkel, melyek többségének még bevétele sincs.

Mindenesetre ilyen pénzbőségben természetes folyamat, hogy egyre több a magyar startup, ezzel pedig egyre több ilyen bemutatkozási lehetőség is jár. A csütörtökön és pénteken Budapesten tartott Startup Safary Budapest elnevezésű programsorozat keretében egy nyilvános pitch-bemutatót is tartott a Power Angels.

A kockázatitőke-társaságot - azaz a befektetők egy olyan csoportját, amely kifejezetten nagy haszon reményében a pályájuk elején lévő cégekbe fektet pénzt - tavaly év végén indította el 250 millió forintos jegyzet tőkével Oszkó Péter, volt pénzügyminiszter, jelenleg az OXO Csoport alapító tulajdonosa és vezetője, Balogh Péter, a Baconsult alapítója és az NNG térkép szoftver cég társalapítója, Késmárki László, az NNG társalapítója, Domonkos András, a Lombard Csoport alapítója és Polgár András, a ValDeal Innovációs Zrt. vezetője.

A Power Angels csütörtökön végül négy céget látott vendégül, mi most az utolsó bemutatkozó, a Bookr Kids pitchét mutatjuk be.


Rávenni a gyerekeket az olvasásra

A Bookr Kids az első könyvtári alkalmazás, amely kifejezetten a gyerekeknek szól. A cél, hogy életre keltsék a mesekönyveket - indította a bemutatkozást Horváth Dorka, a cég társalapítója és jelenlegi vezetője, aki szerint a projektje azért is fontos, mert amíg minden szülő álma, hogy a gyerek sokat olvasson otthon, addig őket inkább a mobilok érdeklik.

„Mi az animált e-bookot kevertük a hangoskönyvvel és különböző edukációs játékokkal, így pedig egy olyan komplex élményt kaphat a gyermek, amely fejleszti a szép kiejtést és a kreativitást, és a képzelőerőt is serkenti” - mondta Horváth. A játékok sokfélék lehetnek, így például színező, kvízjáték, memóriaserkentő és olvasónapló segíthet abban, hogy az olvasást „gyerekjátékká változtassa". „A gyerekeknek sikerélmény, hogy hallják, értik a történetet és játszani is tudnak vele” - mondta ezzel kapcsolatban Horváth.

A rendszerükben a különböző együttműködéseknek köszönhetően „a klasszikustól, a modern mesékig” mintegy 50 könyv található meg, de már mintegy 1200 könyv exkluzív digitális joga is a cégnél van. Ez főképp a Móra kiadónak köszönhető, amely egyébként egy korábbi befektetéssel már megszerezte a cég 30 százalékát. Mint mondta, heti egy új könyvvel tudják bővíteni a kínálatot, ez pedig nagyjából 500 euróba kerül.

A célok ambiciózusak: a mostani 3200-as felhasználói tábort év végéig hatezerre, jövő évre pedig már 12 ezerre emelnék. Horváth elmondása szerint havi 500 és 990 forint közötti összegért, azaz „egy fél mesekönyv” áráért adnak egy teljes könyvtárat. A probléma, hogy az előfizetés lejártával a könyvek is eltűnnek az ügyfelek eszközeiről, mivel azokat nem lehet letölteni. „Ez olyan, mintha valaki olvasójegyet vásárolna” - magyarázta a cégvezető, aki szerint ezt egyelőre nehezen tudják megértetni az ügyfeleikkel, elismerve, hogy „ez örök probléma, állandóan küzdünk vele”.

Viszont éppen ez a zárt rendszer az, ami segített nekik új szerzőket bevonni a projektbe, hiszen ők a kalóz letöltésektől félnek a legjobban. „A Magyarországon elérhető 68 ezer e-bookból mindössze 6 ezer legális, az írók többsége, akivel beszéltünk először azért nem akart részt venni a projektben, mert félt az illegális letöltésektől. Amikor meggyőztük őket, hogy ez a mi rendszerünkben nem lehetséges, sokan csatlakoztak hozzánk” - mondta Horváth.

A cégvezető szerint most érett meg az idő a nemzetközi terjeszkedésre, aminek keretében felajánlják a külföldi kiadóknak, hogy ők töltsék fel a portfóliójuk nyomtatott verzióját a rendszerükbe, ahol hangot kapnak a mesék, animátorok dolgoznak az animációkon, illetve egy pedagógusokkal kiegészült kreatív csapat fejleszti a játékokat hozzá. Horváth Dorka elmondta, hogy erről már tárgyaltak is néhány külföldi kiadóval, ám megállapodást még nem kötöttek senkivel.

Az üzleti részletekről annyit árul el Horváth, hogy az előfizetésekre jutó nettó árbevétel 80 százalékát letöltésarányosan osztanák szét a jogtulajdonosok között. Szerinte a könyvtár üzemeltetése évi 25 ezer eurójába kerül a kiadóknak, ami bár első hangzásra soknak hangzik, a cégvezető szerint az eddigi tárgyalásaik során senki nem sokallta az összeget.

Európában 30 millió 6 és 8 év közötti gyerek van, amiből a Bookr Kids 1 százalékot azaz 300 ezret akar megfogni. Az üzleti modelljük szerint ha a harmadik év végén sikerül elérni a 300 könyvet és az 50 ezer felhasználót, az a cégnek 355 ezer, míg a kiadóknak 1,1 milliós eurós profitot jelentene.


Majd becsenget az Amazon

A pitch után a befektetőkön volt a sor, hogy kérdezzenek. Az első kérdés talán a legfontosabb témára vonatkozott: mekkora befektetés kell a cégnek, és azt mire költenék? Horváth válaszában elmondta: jelenleg 1,5 millió forintból működik a már most is önfenntartó, öt fővel működő cég, és minden héten egy új mesét készítenek. Elhangzott az is, hogy tavaly 120 ezer eurós árbevételük volt, idén 220 ezret terveznek, amivel már pluszban tudnák zárni az évet. A tavalyi évük se lett volna negatív, ha nem kellett volna még a gyártásra, fejlesztésre költeni.

A jelenlegi terveik szerint 50 millió forintot vonnának be, ami számításaik szerint két évre lenne elegendő. Ezalatt nemzetközi szereplővé válna a Bookr Kids, amiben segítségére lehet a Mórával való együttműködés, hiszen annak a nemzetközi partnereihez „be lehet csengetni”. Ha pedig nem sikerül befektetőt találni, akkor megmaradnak


cuki kis önfenntartó családi vállalkozásként.

„Időnk viszont kevés, nemzetközi konkurens, aki ugyanilyen projektet csinálna nincs, így most lehetne egy akkora előnyt szerezni, amit később nemigen fognak tudni behozni a vetélytársak” - mondta Horváth. A pénzből további 5-10 embert csábítanának a céghez, így többek közt animátort, nemzetközi sales és marketing szakembert, illetve egy nagy jogvédő ügynökségtől is szeretnének megfogni valaki, aki már ismeri a kiadói szektort, így pedig könnyebben el tudnák érni a lehetséges üzleti partnereket.

A pénzből természetesen költenének fejlesztésre is, így elképzelhető, hogy egy idő után lesz egy olyan kiegészítő program, melynek segítségével a gyerekek szemmozgását tudják követni. A kamera ugyanis érzékeli, hogy akad el a gyerek és elemzi, mely szavakat, esetleg betűket kell majd jobban átismételni.

És ha minden a terv szerint alakul, akkor mi lesz utána, azaz hogyan lehet a céget értékesíteni?


Becsönget az Amazon, szép napot kíván, és azt mondja, neki erre szüksége van

- hangzott a válasz. A befektetők az iránt is érdeklődtek, hogy a felhasználók közül mennyi a visszatérő. Ezzel kapcsolatban Horváth annyit tudott mondani, hogy az ügyfeleik 80 százaléka az olcsóbb havidíjat jelentő fél éves csomagot vette meg, amely még nem járt le, de nagy napi aktivitást mérnek, így bíznak abban, hogy kitartanak mellettük az ügyfeleik.

A legkényesebb kérdés az volt, amikor a Power Angels képviselői megkérdezték, hogy egy esetleges befektetés esetén mekkora részesedés járna nekik a cégből. A válasz szerint


van egy nagyon jó tanácsadónk, aki azt mondta, hogy ilyen kérdésre ne válaszoljunk

Ez persze derültséget keltett a befektetőknél, de elfogadták a választ, mondván, hogy majd később visszatérnek erre a kérdésre. Márpedig folytatása valószínűleg lesz a történetnek, hiszen a befektetők mindegyike azt mondta, érdemes foglalkozni a projekttel, ám ehhez további részletekre van szükségük, például a részletes üzleti tervre, így a napokban várhatóan folytatódnak a tárgyalások.

Hogy végül megvalósul-e a befektetés, az már a jövő zenéje. De ha kap is pénzt a Bookr Kids, az még nem jelent biztos sikert, hiszen a szakmabeliek szerint 10-ből 9 kockázatitőke-befektetés befuccsol. Igaz, ha a tizedik bejön, az bőven visszahozhatja a másik kilenc árát is.