Így esnek szét a magyar családok

Fotó: Big Bang Media /

-

Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmje iszonyú bátor vállalkozás volt, mert a rendező saját családjának életét is belevitte. A Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be, és meglepődnénk, ha nem kapná meg a fesztivál valamelyik díját.


Hajdu Szabolcs korábban is próbált már állami támogatás nélkül filmet csinálni, de a magánpénzekből, Las Vegasban forgatott Gambler elkészülésére öt éve várunk, valószínűleg már hiába. Most kicsit egyszerűbb módszert választott: tavaly bemutatott, Ernelláék Farkaséknál című kamaradarabját (a színházi előadásról itt írtunk) adaptálta egy lényegében nullköltségvetésű filmmé, amihez a saját négytagú családján és a lakásukon kívül nem volt szükség túl sok másra: még néhány, feltehetően barátságból dolgozó színészre és a diákjaiból összeállított stábra, akik bizonyára örültek, hogy filmet forgathatnak. És mindjárt egy Hajdu Szabolcs-filmet.

Annyira jól sikerült a buli, hogy az Ernelláék Farkaséknált (jól csengő nemzetközi címe: It's Not the Time of My Life) beválogatták a Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyprogramjába, ráadásul, mint a csütörtök esti díszbemutatón megtudtuk, ezt a filmet választották ki legelsőként.


Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya megérkezik az Ernelláék Farkaséknál világpremierjére csütörtök este Karlovy Varyban


A végig egy lakásbelsőben, körülbelül huszonnégy óra leforgása alatt játszódó filmben egy tágabb család, négy felnőtt és két gyerek gyalulja egymás idegeit és érzéseit. Komplexusok, megbánt vagy meg sem hozott döntések, ragaszkodás és versengés, tudatosan megélt fájdalmak és tudattalan sérülések kavarognak a térben olyan töménységben, ami néha elmegy egészen az elviselhetőség határáig, ugyanakkor ezt végig a Hajdutól megszokott könnyedség és humor oldja. Az eredmény valahol Woody Allen és John Cassavetes közt található, miközben ennél magyarabb már nem is lehetne.

Hajdu Szabolcs (akinek a pályája színészként indult, de saját filmjében most először játszik) és felesége, Török-Illyés Orsolya egy negyvenhez közeli házaspárt (Farkas és Eszter) alakítanak egy ötéves kisfiúval, Brúnóval (Hajdu Zsigmond). Éppen elmérgesedő konfliktus bugyog közöttük Brúnó miatt, akit Farkas nem nagyon tud kezelni, amikor késő este váratlanul beállít Eszter nővére, Ernella (Tankó Erika) a férjével, Alberttel (Szabó Domokos) és a kislányukkal (Hajdu Lujza). Skóciából jöttek haza egy évvel a kivándorlásuk után, pénz nélkül és összetörve. A helyzet megérett arra, hogy mindenki ráborítsa a felgyülemlett feszültségeit és boldogtalanságát a többiekre, amit nagyjából az összes elképzelhető párosításban meg is tesznek a következő nyolcvan percben.


Török-Illyés Orsolya az Ernelláék Farkasnéknál című filmben


A néhány jelentéktelen különbséget leszámítva pontosan a darabot követő forgatókönyv érzékenysége és precizitása lenyűgöző. Mint a csütörtöki sajtótájékoztatón Hajdu és Török-Illyés elmondta, amikor másfél évvel ezelőtt nekiálltak az előadásnak, csak azt tudták, hogy az őket és környezetüket mostanában foglalkoztató kérdésekkel akarnak valamiképpen foglalkozni, amelyek egyrészt a gyereknevelés és család problémái, másrészt a menjünk el ebből az országból vagy maradjunk döntés körül forogtak. Beemelték különböző ismerőseik élményeit, ugyanakkor világos, hogy a filmben nagyon sok van belőlük, ami iszonyú vakmerő vállalás volt; ahogy Hajdu mondta: „bekötött szemmel megyünk bele a helyzetekbe, nem foglalkozunk a következményekkel”. Művészileg maximálisan kifizetődött a bátorságuk, ez nem is kérdés, de voltak olyan pillanatok, amikor majdnem felszisszentem, mert Farkas és Eszter olyan mondatokat mond ki Brúnó előtt a gyerekneveléshez fűződő ambivalens érzéseiről, amiket semelyik kisgyereknek nem kellene hallania a szülei szájából.


Ernelláék Farkaséknál


A saját magával kapcsolatos kételyeit kicsinyes arroganciával leplező Farkas, az egymással rivalizáló felnőtt lánytestvérek és a bizonytalan, férfiként és apaként talajvesztett Albert krízisét a minden mondatában élő forgatókönyv, a lélektanilag hiteles összecsapások és a végtelenül természetes színészi játék elevenítik meg csodálatosan – húsba vágó és mégis életszerűen röhejes, amiben részt veszünk. Mert mi is össze vagyunk zárva velük Farkasék lakásában: a sok kézikamerát és közeliket használó, a színészek személyes terébe néha dédelgetően, néha irritálóan belemászó, csaknem nyers operatőri munka gondoskodik róla, hogy ne vonhassuk ki magunkat, és a néha már a csúnyaságig természetes világítás is erősíti az érzést, hogy ez itt most az élet. De Hajdu – és a filmet felvevő tizenhárom (!) diákja – ebbe is csempész játékosságot (ami szerintem a fő kézjegye rendezőként), időnként egészen szellemes és vicces kameraállásokat használ, amivel lazít is picit a légkörön, és új jelentéssel is gazdagítja, amit látunk (ennek a legjobb példája, amikor a felnőtteket figyelő Brúnó szemszögéből, a kisfiú arcán levő játékmaszk mögül vesz fel egy snittet).


Hajdu Szabolcs, Török-Illyés Orsolya és Tankó Erika a Karlovy Vary-i sajtótájékoztatón


A végére világosan kirajzolódik, hogy mind a négy felnőtt figura súlyos identitásválságon megy éppen keresztül, viaskodva szülői és házastársi szerepekkel és sok jót nem ígérő jövőképekkel. De ez nemcsak fájdalmas, hanem megható és bájos is; nagyon emberi, nagyon közeli minden ebben a filmben. Sokaknak jót tenne, ha látnák, de kérdés, hogy egy ilyen szövegelős, egyetlen helyszínen játszódó alkotásra van-e kereslet otthon. Hajdu elmondta, kiszámíthatatlannak tartja, hogy a magyar közönség melyik magyar filmre ül be, és melyikre nem, szerinte kicsit olyan, mintha lottószelvényt venne a rendező, amikor filmet csinál. De a különleges, közösségi alapon készített Ernelláék Farkaséknál ősszel induló forgalmazása is különleges és közösségi jellegű lesz: Hajdu elárulta, azt tervezi, hogy a bemutató idején megnyitják a lakásukat a nézők előtt, és kisebb csoportoknak az otthonukban fogják levetíteni a filmet. Ezen a ponton Török-Illyés Orsolya arcára egyértelműen kiült, hogy ezt az ötletét Hajdu a sajtótájékoztató előtt nem egyeztette vele. Remélem, azért nem vesztek össze rajta.