Így állnak most az arab tavasz államai

Forrás: AFP / KHALED DESOUKI

-

Alapjaiban rengette meg az erősnek vélt iszlám államokat az öt évvel ezelőtt a térségen végigsöprő „arab tavasz”. E forradalmak/megmozdulások pedig máig ható változásokat indítottak el három kontinensen.


Tunézia

Az „arab tavaszként” ismertté vált tiltakozási hullám Tunéziából indult 2010. december 17-én. Ekkor követett el öngyilkosságot kétségbeesésében egy fiatal zöldséges, akinek a bürokrácia szerint nem volt meg minden engedélye, ezért lefoglalták az autóját. Halála jelképpé vált a kilátástalan nyomor, a drágaság és a munkanélküliség elleni mozgalom, a jázminos forradalom számára. Az utcai tüntetések hatására 2011. január 14-én lemondott a húsz éve uralkodó Zin el-Abidin ben Ali elnök. Távozását követően demokratikus választást tartottak az afrikai államban - 2011-ben és 2014-ben is – tavaly pedig a Nemzeti Párbeszéd Kvartett kapta a Nobel-békedíjat a tunéziai békés átmenet és a plurális társadalom kialakulásának támogatásáért.


A Nobel-békedíj bejelentése


Természetesen a mintaállamnak tekintett Tunéziában sem oldódtak meg a problémák egycsapásra, a magas munkanélküliség és a gazdasági válság miatt ismét aktivizálódtak az elégedetlenségi mozgalmak. Részben a jogos felháborodást kihasználva, részben a líbiai események hatására, Tunéziában is megjelent az Iszlám Állam, amely idén is több összecsapást provokált a hadsereggel. Az országban most is szükségállapot van érvényben, éjszakai kijárási tilalommal egybekötve.

Líbia

A Földközi-tenger partján fekvő Tripoli, Líbia fővárosa ma az Olaszország felé irányuló migráció központi kikötője. Naponta ezrével indulnak el innen menekültek lélekvesztőkön, abban a reményben, hogy élve elérik az olasz partokat. Az „arab tavasz” előtt erre lényegében esélyük sem volt a migránsoknak, mivel az ország teljhatalmú ura, Moammer Kadhafi ezredes véres kézzel uralta az országát.


Moammer Kadhafi és Nelson Mandela


Az arab lázadás 2011. február 15-én érte el Líbiát. Az utcai megmozdulásokat Kadhafi saját katonaságával és felfogadott zsoldosokkal igyekezett vérbe fojtani - sikertelenül. A kormányzati terror hatására a tüntetések hamar fegyveres felkelésbe torkolltak, amelybe tavasszal már ENSZ-felhatalmazás alapján az USA, Franciaország és Nagy-Britannia is bekapcsolódott – a Kadhafi-ellenes erők oldalán. Októberre a lázadók elfoglalták Kadhafi utolsó erősségét, Tripolit is, az ostrom során a diktátor máig tisztázatlan körülmények között meghalt.

A diktatúra megdöntése azonban nem a demokratizálódás, hanem a teljes destabilizálódás irányába vitte az észak-afrikai országot. Mára Líbia ketté szakadt, a kelet-líbiai Tobrukban ülésező parlamentet és kormányt ismeri el a nemzetközi közösség, míg az iszlamisták uralta - Tripoli központú – rész Általános Nemzeti Kongresszusát illegitimnek tartják. Az ország kisebb régióit az Iszlám Államhoz kötődő terrorszervezetek uralják a mai napig.


Menekültekkel süllyedő hajó a Földközi-tengeren


Egyiptom

Kairóban 2011. január 25-én kezdődtek a megmozdulások, tömegtüntetések a harminc éve regnáló Hoszni Mubarak elnök és rezsimje ellen. A diktatúra itt is kemény kézzel csapott le a tiltakozókra - a demonstrációk és zavargások során legalább 800-an vesztették életüket. A gyilkosságok ellenére a tömeg kitartott, Mubarak pedig február közepén kénytelen volt lemondani hatalmáról - később életfogytiglani börtönre ítélték.


Hoszni Mubarak - már rács mögött


Az új választásokig tartó átmeneti, zavaros időszakban a szélsőséges iszlamista mozgalom, a Muzulmán Testvériségből alakult Szabadság és Igazságosság Pártja jött ki a legjobban, vezetőjét, Mohamed Murszit választották elnöknek 2012 májusában a választók. A szélsőséges iszlamistákkal szemben azonban rögtön kitört az ellenállás, a demonstrációk és zavargások addig követték egymást, míg a hadsereg 2013-ban katonai puccsal átvette a hatalmat, leváltva Murszit az elnöki posztról. Új választást csak 2014 májusában írtak ki, amelyet elsöprő többséggel nyert meg a Abdel-Fattah esz-Szíszi tábornok, korábbi védelmi miniszter és a hadsereg parancsnoka. Az új kormány mostanra megszilárdította hatalmát és erőszakkal is fellép Murszi követői, az ellenzék, valamint az iszlamista radiálisokkal szemben.

Marokkó

Mivel Marokkó 1996 óta alkotmányos, demokratikus és szocialista monarchia, amelyben viszonylagos szabadsággal választott, két kamarás parlament és többpártrendszer működik, a térség egyik legstabilabb államának tekinthető. Ennek ellenére „arab tavasz” itt is volt: 2011 elején a demokratizálódás kiteljesítését és társadalmi egyenlőséget követelő tüntetések zajlottak az állam több nagyvárosában. Ennek hatására VI. Mohammed király alkotmányreformot és előre hozott választásokat ígért az elégedetlenkedőknek - az újraszabott alkotmányt népszavazással erősítették meg, a szavazók elsöprő többsége támogatta a reformokat. (Bár az ellenzék kritizálta a szavazás tisztaságát.)



Marokkó számít az egyik legbiztonságosabb arab államnak a mai napig, annak ellenére, hogy az elmúlt években itt is követtek el – turisták elleni – terrortámadásokat. A kormány azonban minden eszközt bevet az iszlamista terror megfékezésére.

Bahrein, Szaúd-Arábia

Mindkét olaj-monarchiát elérte az „arab tavasz” - általában demokráciát, szólásszabadságot és a síitákat érő jogkorlátozások felszámolását követelve. Mindkét államban, a hadsereg bevetésével, rövid időn belül elfojtották a tiltakozásokat, amelyek semmiféle eredményt nem értek el.