Igent mondott a BKV a Stadionok-irodaház kérőjének

Fotó: Google

-

A BKV igazgatósága megszavazta, felügyelőbizottsága tudomásul vette, hogy eladják Puskás Ferenc metróállomás feletti szocreál irodaházat. Nettó 1 milliárdot fizetne a Welt-Stadt Immobilien Kft., ha a főváros is így látja jónak.


A Welt-Stadt Immobilien Kft. már birtokon belülinek számított, mint a fővárosi Puskás Ferenc Stadion metróállomás feletti épület egyhatodának tulajdonosa, így pályázat mellőzésével nyerte el a teljes épület tulajdonjogát. A cég idén februárban kereste meg a közlekedési vállalatot ajánlatával. Az el is nyerte a BKV vezetőségének tetszését. A Budapest Fővárosi Vagyonkezelő Zrt. értékbecslése ezt az árat reálisnak tartotta. Az épület java már üres, a Budapesti Közlekedési Központ bérel (BKK) irodákat a BKV-tól.


A BKV igazgatósága április végén megszavazta az értékesítést, ezt követően a a BKV egyszemélyes tulajdonosa, a fővárosi önkormányzat illetve a BKK aggodalmait kellett eloszlatni. Ezt Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója tette meg. A BKV felügyelőbizottsága se ellenezte, igaz. a javaslattal való egyetértés helyett csak tudomásul vétellel támogatta a küszöbön álló nettó 1 milliárdos adásvételt. A BKV igazgatósága júniusban ismét megszavazta az értékesítést, kiegészített javaslatot készített a Fővárosi Közgyűlés számára.

Most már csak a közgyűlésnek kell jóváhagynia, és a WSI építheti a többszintes komplexumot, alul kereskedelmi egységekkel, felettük parkolószintekkel, legfelül irodákkal.



megduplázták

A WSI még Aba Botond BKV-vezérigazgató idején, 2006-ban nyert opciót az irodaház kisebbségi részére, de csak évekkel később, 2008. áprilisban, Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató idején vehette meg. 2008 augusztusban együttműködési megállapodást kötöttek a BKV-val a további tulajdonszerzésről, miszerint 60 napon belül megvehetik az egészet.


A WSI annak köszönhetően került vásárolói pozícióba, hogy a WSI ügyvezetője, Gag El Mikhael a BKV metróállomásain a Princess Pékség hálózatát több mint egy évtizede működtető Isar 2000 Sütőipari Kft. egyik vezetője. A két fél régóta él szimbiózisban egymással, a Princess 18 üzletet tart fenn a metróállomásokon, Gag El Mikhaelt BKV-s forrásaink rendszeresen látják a társaság Akácfa utcai központjában.

A WSI tehát 2008-ban erősen rajta volt az ingatlanon, az egészet szerette volna, már csak aláírásra várt az akkori adásvételi szerződés. Az üzletet több BKV-s szakszervezet rendőrségi feljelentése hiúsította meg. Kevesellték, hogy a WSI csak bruttó 48 millió forintot fizetett az egyhatod ingatlanrészért, de az akkor ajánlott 490 milliós vételárat se tartották piaci alapúnak. Annak figyelembevételével még kevésbé, hogy új mozgólépcsőket létesítettek volna, amelyek ára és az építés alatt a buszpótlás költségei is a BKV-t terhelték volna. Az érdekvédelmi szervezetek szerint összességében a BKV negatívan jött volna ki az üzletből.

A VII. kerületi rendőrkapitányság hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen. Ezt az tette okafogyottá, hogy a 2008 szeptemberben kinevezett vezérigazgató, Kocsis István ezeket az érveket figyelembe véve elállt a szerződéskötéstől, a WSI kisebbségi tulajdonos maradt. Az irodaház pedig a BKV és a WSI osztatlan közös tulajdonában.


A BKV szempontjai

Az adásvétel feltételei:
  • a felszín alatti és a kiszolgáló létesítmények továbbra is a BKV tulajdonában maradnak,
  • felszíni kapcsolatainak fennmaradását biztosítják,
  • a felszíni utaskijáratokat, szellőzőket biztosítják,
  • a mozgólépcsők, egyéb utaskényelmi fejlesztéseket a BKV ingyen kapja, a vételárba nem számítanak be.
Az adásvétel kockázatai:

  • a metróállomás idegen tulajdonú ingatlanba kerül, emiatt szolgalmi megállapodást kell kötni használatára,
  • a beruházás érinti a metróalagutat, a metróállomást
  • a WSI-vel való együttműködés kizárta a versenyeztetést, nincs piaci megmérettetés.
Az adásvétel előnyei:

  • műszakilag rendkívül elavult, a közszolgáltatási feladatok ellátásához szükségtelen épületen adnak túl,
  • az utasok kényelmét adó beruházások értéke 300 millió forint.


Bolla Tibor tájékoztatja a Fővárosi Közgyűlést, a háttérben Tarlós István főpolgármester


Tarlós bánja is, meg nem is

A Stadionok irodaház eladását eredetileg júniusban tárgyalta volna a Fővárosi Közgyűlés, de nem került rá sor, miután a Heti Válasz beszámolt az értékesítés előkészítéséről, a vevők üzleti hátteréről Metróállomást vesznek a BKV-tól Habony izraeli barátai című cikkében. A lap fotót is közölt, amin Habony Árpád Gag El Mikhaellel társalog.


Stadionok metró állomás régen

Az adásvétel tárgya, a téglaborítású irodaház nevezetes épület, bár mai külleme jelentéktelen. A most gödöllőiként ismert HÉV eredetileg a Keletiig járt. Amikor a 2. világháború után tervezték a metrót, a Népstadionnál lett volna a végállomás, csak idáig vágták volna vissza a HÉV-et. Négyvágányos állomás épült (ez ma is így van), ahol közös peronon lehetett volna átszállni a két gyorsvasút között. A reprezentatívnak szánt végállomási épület kupolákkal épült meg.


A hosszú szünet után befejezett metrót végül kivitték az Örs vezér teréig, itt vágták el a HÉV-et, az így köztes megállóvá visszaminősülő Népstadion állomás fölül a 60-as években lebontották a kupolákat. Az Örsön pedig sokkal rosszabb átszállni, mint a stadionnál lett volna, egészen addig, amíg össze nem kötik a két gyorsvasutat.

Az izraeli-grúz üzletember ideológiáktól függetlenül képes érvényesíteni érdekeit, a Demszky-korszakban az SZDSZ támogatását élvezve építette ki üzlethálózatát a BKV-nál. Az irodaház eladásáért Tótfalusi György (SZDSZ), a BKV igazgatóságának elnöke személyesen lobbizott 2008-ban.

Mind a WSI, mind az Isar 2000 offshore tulajdonú. Egyformán Cipruson székel gazdájuk, a Top Imobile Limited, illetve a Woodfield Holding Limited. Ez az, ami Tarlós István szemét szúrja. A Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, sem Habony Árpád barátai, sem más offshore-lovagok nem tehetik rá a kezüket a megállóra. A főpolgármester az ügyletet elő sem terjesztené, alá sem írná. Miután azonban kiderült, hogy a BKV javaslatáról van szó, az értékhatár függvényében akár a képviselők is tárgyalhatnak arról, ha ő úgy dönt – tette hozzá a lapnak.

Bolla Tibor azzal védte az üzletet, hogy a közlekedési cég éppen a Demszky-korszakban kötött szerződések hátrányait számolná fel, a megálló feletti, feleslegessé vált irodaház eladásával a BKV több mint egymilliárd forintot nyerhet.