„Igenek”-ek mellett kampányoltak a Parlament előtt

-

A neonácik és a DK mellett egy harmadik, apró csoport is demonstrált szombaton a Parlament előtt a népszavazás miatt.


Az „igen”-ek győzelme mellett álltak ki maroknyian a Parlament előtt szombat délután. A Betyársereg idegenellenes és a DK népszavazást bojkottáló rendezvénye mellett tucatnyian gyűltek össze, hogy megfogalmazzák saját üzenetüket.

A zömében külföldi fiatalokból álló csoport nem a magyar referendum sorsát akarta befolyásolni, hanem az ugyancsak október másodikán, Kolumbiában tartott szavazásét. A dél-amerikai országban a polgároknak kell jóváhagyniuk azt a megállapodást, amely 50 év után békét teremtene a kormány és a FARC-gerillák között.
A fél évszázados konfliktus miatt Kolumbiában él a legtöbb belföldi menekült – 6 milliónál is több embernek kellett elhagynia otthonát a szűnni nem akaró erőszak miatt.



A most létrejött megállapodást azonban sokan támadják, mivel teljes amnesztiát adna a gerilláknak. A közvélemény-kutatások szerint a kolumbiaiak szűk többsége ennek ellenére támogatja a békekötést.