Igaza van. Kár, hogy zsidó

Fotó: Örkény István Színház / Gordon Eszter

-

Az Örkény Színház új előadásában nincsenek nagy tragédiák, csak kicsik. Egy hivatására büszke, tisztességes ember rájön, hogy akármit is tesz, a származása, és nem a munkája alapján fogják megítélni. Ez a felismerés pedig szép lassan tönkreteszi őt – ennyi A Bernhardi-ügy.


Szokatlanul lassan alszanak ki a nézőtéri fények az előadás kezdetekor. Gálffi László már eleve percek óta kint ül a színpadon, hátat fordítva a helyét kereső közönségnek, aztán, amikor megérkezik a többi szereplő, és beindul a sürgés-forgás a bécsi Erzsébet Klinikán, kis ideig még akkor is zavart okoz, hogy égnek a lámpák. Elég gyakran használt, könnyen érthető jelzése ez annak, hogy az előadás közelebb van hozzánk, közvetlenebbül szól rólunk, a mi közállapotainkról, mint a színház általában.

De az Ascher Tamás rendezte A Bernhardi-ügy nem aktuálpolitikai utalásokban vagy a színházi szakma botrányainak kibeszélésében utazik, nincsenek nemzeti dohányboltok meg vidnyánszkyzás. Arthur Schnitzler 1912-ben írt drámájának alapproblémája anélkül is elevenünkbe vág itt és most, hogy keresett utalásokkal kellene direktebbé tenni a szöveget. Schnitzler központi témája tágabb értelemben az antiszemitizmus, személyesebb síkon pedig az, hogy képes lehet-e az ember függetleníteni magát attól a társadalmi légkörtől, ami körülveszi. Konkrétabban: végezheti-e úgy a munkáját Bernhardi professzor, hogy nem tudatosítja magában minden bonyolultabb döntéshelyzet előtt, hogy zsidó, a közvélemény pedig nem orvosként, hanem zsidó orvosként fogja megítélni őt?


A Bernhardi-ügy, bal szélen a Bernhardi professzort alakító Mácsai Pál


Pontosan ezzel a kérdéssel kell szembesülnie a megbecsült kórházigazgatónak, mikor haldokló betegéhez nem engedi be a katolikus papot, hogy az feladja az utolsó kenetet a lánynak. A beteg ugyanis euforikus állapotban van, fogalma sincs róla, hogy meg fog halni, Bernhardi pedig azt szeretné, ha ez így is maradna egészen a legutolsó pillanatáig. Döntése azonban nem várt vihart kavar, a klinika antiszemita orvosai számára ugyanis az igazgató akciója maga a keresztény világrend elleni szabadkőműves támadás. Az ügy továbbgyűrűzik a politikába, a professzor pedig csakhamar élénk közérdeklődésre számot tartó bűnper vádlottjaként találja magát.

Mi számít igazán? A szakmai szempontok? Az emberség, vagy a vallási feloldozás? Ugyan már, Bernhardi és a főtisztelendő úr elvi vitája valójában senkit nem érdekel, legfeljebb Adler doktort, az egyenes gerincű, de naiv kórboncnokot. Mindenki más átlátja, hogy a Bernhardi-ügy képlete: vagyunk mi, tisztességes bécsi polgárok és vagytok ti, zsidók.



A dráma szereplői e két pólus valamelyikén helyezhetők el, Bernhardi pedig kénytelen rájönni, hogy a józan ész és a korábbi gyakorlat alapján ugyan képviselhetné mindkét oldalt, valójában, ebben a konkrét helyzetben és korszakban, vagyis a századelő Bécsében ő csak az egyik térfélen állhat. A többiek pedig már el is döntötték helyette, hogy melyiken. Für Anikó negédesen opportunista igazgatóhelyettese és Csuja Imre visszafogottnak mutatkozó, de némi kedélyes zsidózásra bármikor kapható Filitz professzora alig várják, hogy megszabadulhassanak a kórház vezetőjétől. A Gálffi László által megformált kultuszminiszter először védené régi barátját, Bernhardit, de mikor a Tisztelt Házban kissé kényelmetlenné válik számára az antiszemita képviselők hangoskodása, gond nélkül meghátrál, és hagyja, hogy bíróság elé kerüljön ez a fajsúlyosnak finoman szólva sem nevezhető ügy.


Gálffi László és Mácsai Pál


Persze a főhős is tehet az egészről. Makacs, nem túl kellemes alak, türelmetlen a kollégáival, és hajlamos leereszkedő megjegyzésekkel rövidre zárni a munkahelyi vitákat. A főszerepet játszó Mácsai Pál meg meri mutatni azt is, hogy miért lehet utálni Bernhardit, de a hangsúlyt karaktere profizmusára helyezi. A tájékozott, fölényes intellektusú professzor akkor is szakmai kérdésként kezeli az ügyet, mikor körülötte már senki, rövidlátása pedig nemcsak a többi figurát, de olykor a nézőt is idegesíti. Ez némi feszültséget visz az előadásba, még ha nem is változtat a Bernhardi iránti szimpátiánkon.


Für Anikó és Vajda Milán az előadásban


Más tekintetben Ascher tartózkodik az ellentmondásos helyzetektől, nem érzi szükségét, hogy felrázza a közönséget. Az Izsák Lili által tervezett színpadi tér egyszerű és steril, a jelenetek sem különösebben mozgalmasak. Nincsenek látványos rendezői megoldások, emiatt a darab tézisjellege kerül előtérbe, az Örkény társulata a konzervatív, visszafogott színjátszás keretei között marad. Gyökeresen más stratégia ez, mint ami a szintén repertoáron lévő E föld befogad, avagy számodra helyben működik. Az a darab is zsidó témájú, a kamenyec-podolszkiji tömeggyilkosságról szól, és sokkal hatásosabb, élményszerűbb előadás.

Ezúttal nincs szó nagy érzelmi amplitúdókról, csak hétköznapi, kisebb, szürkébb tragédiákról. Azért az egyfelvonásos darab nem válik unalmassá, de nem is érinti meg igazán a nézőt. Úgy válik felkavaróvá, ha belegondolunk, a valódi bernhardikat érő meghurcoltatások mennyire könnyen, szinte maguktól értetődően váltak élet-halál kérdésévé. A történet élét tompító könnyed jazz-futamok is jelzik, hogy itt még és már nem tartunk – A Bernhardi-ügy láttán nem kell, de szabad rosszul éreznünk magunkat.


A Bernhardi-ügyet március 27-én mutatták be az Örkény Színházban. A színlap itt található.