Időnként a csimpánzok is berúgnak

Fotó: DPA / JOCHEN L‹BKE

-

Tizenhét évnyi kutatás után bebizonyították, hogy a guineai csimpánzok előszeretettel isznak olyan etanol tartalmú nedveket, mint amilyen a természetes úton erjedő pálmabor. Sokszor látható jelei is vannak italozó életmódjuknak.


A Royal Society Open Science tudományos folyóiratban publikált kutatás szerint a csimpánzok is képesek alkoholtartalmú italt fogyasztani, szerveztük az emberhez hasonlóan képes lebontani az etanolt. A kutatók 1995 és 2012 között vizsgálták az emberszabásúakat Guinea Bossou nevű területén, és megfigyelték, ahogy a csimpánzok a Raffia pálma megerjedt nedvét, amit az emberek pálmabornak neveznek, előszeretettel fogyasztják – hivatkozik a publikációra a BBC.


A kutatók megállapították, hogy a majmok rendszeresen keresték fel a Raffia pálmákat, és gyakran használtak az alkoholos lé kinyeréséhez leveleket segédeszközként. Nem egyszer annyit fogyasztottak a pálmaborból, hogy látható jeleit mutatták az ittas állapotnak. Általában elaludtak az ivás után, de volt egy olyan példány is, amelyik nagyon nyugtalan lett. Ez a majom, a kutatást vezető Kimberley Hockings szerint, órák hosszat idegesen ugrált fáról-fára.

Hockings megmérte a csimpánzok által kedvelt lé alkoholtartalmát, eszerint a pálmabor nem olyan erős: 3 százalék körüli az alkoholtartalma.


A kutatás azért is nagy jelentőségű, mert ez volt az első alkalom arra, hogy bebizonyították: a vadon élő csimpánzok önként is fogyasztanak alkoholt.

Ez persze arról is elárulhat valamit, hogy magának az ember mióta szeretheti az alkoholt, meglehet, hogy már az első civilizációk létrejötte előtt is fogyasztott etanol tartalmú leveket.
Tekintve, hogy a St Andrews-i egyetem biológusa, Richard Byrne szerint evolúciós okai lehetnek az ilyen levek fogyasztásának, mivel azokban az energiához szükséges, sok cukor van, elképzelhető, hogy már az ember alkoholizálását sem kell kulturális vagy szociális okokkal magyarázni, elég csak azzal, hogy az életben maradáshoz volt szükséges erjesztett leveket inni.