Időhúzó pofonok

Fotó: AFP / STAFF

-

A hajnali meccs után következzen egy rövid profiboksz-történet a huszadik század elejétől napjainkig, mindenkinek, aki „úgy maradt”. Évtizedenként egy szupersztár fér az összeállításba, a műfaj jellege alapján általában nehézsúlyúak és amerikaiak ezek a jóemberek. De azért nem csak, hiszen volt és van élet 90,7 kilogramm alatt is, és ökölvívtak már jó régen a világ minden táján, nem csak az USA-ban. Ideális vasárnapi időhúzó tevékenység sporttörténelmi csemegékkel. A lista teljesen szubjektív, de sokat segített a „THE RING” magazin virtuális lapozgatása, ők 1922-től foglalkoznak a profi ökölvívással, nem középiskolás fokon.


1900-as évek – Jack Johnson

Nevezzük őskornak az őskort, bár már a tizenkilencedik században is hirdettek világbajnokokat, de a boksz internacionális szerepe a mozgókép megszületésével nőtt hatalmasra. Ezáltal az első színes bőrű világbajnok, a hatalmas termetű Jack Johnson ismertsége és népszerűsége felfoghatatlan, hiszen akkora sztárja volt a korának, mint senki más a korabeli sportolók közül, kereskedelmi televízió és internet hiányában is. Legendás meccsei közül az Ausztráliában(!) rendezett Stanley Ketchel elleni derbi egy részletével idézzük fel emlékét. Természetesen akkora összegért vívták a csatát, ami addig elképzelhetetlen volt egy bokszmeccsel kapcsolatban. Nehézsúly, természetesen, a dátum 1909.



1910-es évek – Jack Dempsey

Kis csúsztatás van a dologban, hiszen a robusztus és kíméletlen stílusú nehézsúlyú bajnok, az ír származású favágó-bányász-utcai harcos csak az évtized legvégén lett a nehézsúly világbajnoka. Számtalan „rekordbevétel” fűződik a meccsihez, hét éven át uralkodott a sportág trónján. Most mégis egy olyan meccsen láthatjuk, amely meccs nem az ő győzelmével ért véget. A „hosszú számolás” a profi boksz történetének egyik legendás tizenvalahány másodperce, amikor Gene Tunney hathatós bírói segítséggel túlélt egy KO-t a bajnok ellen, felállt belőle, és véget vetett egy legendás karriernek.



1920-as évek – Max Schmeling

Máig az egyetlen német nemzetiségű, nehézsúlyú világbajnok. Emellett remek ember kiváló jellemmel, a civil életében is példás mentális teljesítménnyel. Maradjunk annyiban, hogy Hitler szerette volna, ha elválik alsóbbrendű lengyel feleségétől és zsidó menedzserétől, Max Schmeling meg nem annyira szerette volna ezeket, és neki lett igaza. Erős, képzett ökölvívó volt, a jobbegyenese külön kategória. Haláláig hazája ünnepelt hőse volt. Halhatatlanná Joe Louis elleni meccsei tették, de az már a következő évtized, és akkor már nem ő volt a legnagyobb bajnok. Mondjuk Louist megverte, amikor először találkoztak.



1930-as évek – Joe Louis

A valaha volt legeredményesebb ökölvívó több mint tizenegy évig vezette a világranglistát, pedig amikor ő bokszolt, akkor még nem voltak szervezetek, mindenki beleszámított a listába, aki profi bokszolónak állt. Ezt soha senki, semmilyen súlycsoportban nem tudta megismételni azóta sem. Élete regénybe illő: nagyapja még rabszolga volt, apja gyapotszedő, ő meg király. Soha nem volt balhéja, kedves, becsületes ember volt, a pénzhez nem értett, de annyira szerették, hogy az sem számított, Amerikában ennél többet elérni nem lehet.



1940-es évek – Willie Pep

Fantasztikus sztori a pehelysúlyú Willie Pep története, ő a valaha volt legszorgosabb és legtöbb meccset megnyerő bajnok volt. Ez 230 (!!!) megnyert mérkőzést jelent, ez gyakorlatilag örökös csúcs marad immár. Táncolt a ringben, olyan szintre fejlesztette a védekezés művészetét, hogy nyert úgy menetet, hogy egyetlen ütést sem indított a három perc során. Fogadásból tette, igazi trollkodás volt, ráadásul elegáns és felsőbbrendű, ahogy egy királyhoz illik.



1950-es évek – Rocky Marciano

Kell-e írni, hogy veretlenül vonult vissza, ráadásul úgy, hogy az átlagot tekintve tízből kilencszer kiütéssel győzött. Hihetetlen, pedig így van. Fiatalon dohányzott, édességet evett, piált, és baseballozni akart. Lába rövid és vaskos volt, mint egy rögbisnek, felsőtest semmi, de az pocakkal, és ehhez egy fémmunkásfej. Mindennek kinézett ő, csak bokszolónak nem. Elpusztíthatatlan, megrendíthetetlen, felülmúlhatatlan. Az ötvenes évek az övé volt, de karrierje már a negyvenes évek végétől dübörgött.



1960-as évek – Ingemar Johansson

Óriási méretű svéd ember volt ő, főleg széltében, olyan vastag, favágó típus. Európai nehézsúlyú, aki Floyd Patterson két világbajnoki címe közé tudott ütni, és lett a király, teljesen megérdemelten. Pattersonnal még volt két meccse, mindkettő a legendás ütközetek közé tartozik a sporttörténelemben. Visszavonulása után maratoni versenyeket futott, halála után szobrot emeltek a tiszteletére Svédországban, és minden idők harmadik legjobb sportolójának választották. Ez így eléggé kereknek tűnik.



1970-es évek – Roberto Duran

Panamai ökölvívó, a beceneve „A Kőkezű”, és ez mindent el is mond a stílusáról. Negyven felett is bőven bokszolt még, de aranykora a hetvenes évek volt, az évtized legjobb ökölvívójának is megválasztották. Sőt, nem egy szakértő a valaha élt legjobb könnyűsúlyú bokszolónak tartja a mai napig. Hazájának hőse, és nem csak ő, már Chavo nevű fia is; leginkább a sport iránti alázatuk és szerénységük a megbecsültség oka.



1980-as évek – Mike Tyson

Olcsó lenne bántani minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnokát, hiszen a Catsville-ben szocializálódott (?) bajnok annyit hibázott már ringen kívül és sajnos a ringben is, amennyit nem szabad. Volt börtön súlyos testi sértésért, meg kokainelvonókúra, meg saját tigrisek, meg anyagi csőd, meg fülharapás, nem is érdemes belekezdeni sem. Előtte azonban volt egy tökéletesre élesített, sportolónak álcázott atomtorpedó, aki mindenkit elpusztított, aki elé került.



1990-es évek – Roy Jones Jr.

Ő a jelenidő is, mert még három éve is ringbe lépett, de nem ezért becsüli a sportvilág, hanem azért, amit a kilencvenes évek második felében művelt. Több súlycsoport világbajnoka az amerikai, kivételes állóképességét állítólag a kosárlabdának köszönheti. Nem balhés fajta, hobbiból kakasokat tenyészt, Pensacolában lakik a csirkefarmján. Kúl.



2000-es évek – Vladimir Klicsko

Az ukrán fiatalember már nem is annyira fiatal, trónja azonban érintetlen a mai napig, ő a ma élő legjobb nehézsúlyú ökölvívó. Beverly Hillsben lakik, mert tudja, hogy mi a jó. Hazájában tartja a frontot a bátyja, Vitalij, aki 2003-ban vonult vissza az aktív boksztól, mellesleg a WBC világbajnoka volt éppen; utána politikai pályára lépett, ma Kijev polgármestere. Egymással soha nem bunyóztak, így film sincs róla.