Idén már nem indulhat tovább a rekorder Solar Impulse 2

Fotó: MTI/MTVA / -------------------

-

A svájci csapat, amely a Földet szeretné megkerülni napelemes gépével, erre az évre megszakította a kísérletet. A Solar Impulse 2 akkumulátorai ugyanis megsérültek az utolsó, Japán és Hawaii közötti útszakaszon, és több hónapba telik, amíg megjavítják őket.


A repülő a javítás alatt a csendes-óceáni Kalaeola szigetén vesztegel, és tesztrepülések után feltehetően 2016. áprilisában szállhat fel újra, hogy aztán Amerika és az Atlanti-óceán átrepülése után végül Abu Dhabiba érkezzen.

A halasztás okozott némi csalódást, de számos cél már így is teljesült. A pilóta, a 62 éves Andre Borschberg légi rekordot döntött, amikor a japán Nagoyából Kalaeloába navigálta a gépet július elején. Az összesen 7212 kilométeres utat ugyanis 117 óra 52 perc alatt tette meg, mindössze a napelemeket használva. Ez nemcsak a napelemes repülőknél csúcsteljesítmény, de egyben a leghosszabb, egyetlen üzemanyag töltettel megtett repülőút is.

Bár a lítiumion akkumulátorok a várakozásoknak megfelelően teljesítettek, mégis túlmelegedtek, mivel túl sok szigetelőanyag volt köréjük építve, és emiatt a hőmérséklet szabályozása bonyolultabbá vált.

A több mint 17 ezer napelemmel a szárnyain repülő Solar Impulse március 9-én indult Abu Dhabiból, majd Omán, India, Myanmar, Kína és Japán érintésével június 28-án szállt le Hawaii, Kalaeloán.

Eredetileg Kína - Hawaii lett volna az útvonal, de június elején Japánban le kellett szállnia, mert elromlott az idő

A Solar Impulse az első kizárólag napenergiával működő gép, amely egyhuzamban képes átrepülni az óceánokat.