Ideiglenes megoldás Debrecenben

Fotó: EPA-KEYSTONE / GEORGIOS KEFALAS

-

Ideiglenesen Herczeg András irányítja a szakmai munkát a DVSC-TEVA csapatánál, amelynél Kondás Elemér hétfőn mondott le a vezetőedzői posztról.


A bajnokságban két forduló után egypontos, az Európa-ligából pedig kiesett együttes honlapjának keddi beszámolója szerint Herczeg a vasárnapi, Gyirmót elleni mérkőzésig vezeti a Debrecent. A klub vezetése közben folyamatosan keresi a végleges megoldást.


Nem terveztem jelen pillanatban, hogy leülök a kispadra, de a kialakult helyzetben úgy éreztem, segítenem kell a klubnak” idézi a csapat honlapja Herczeget, aki a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetője.

Kondás Elemér a debreceni együttessel két bajnoki címet és két Magyar Kupát nyert. Az edző 162 bajnoki találkozón irányította a csapatot, ami rekord a DVSC történetében, és a szerzett pontok tekintetében is csúcstartó a klubnál.

A Debrecen az Európa-liga-selejtező első köréből kettős győzelemmel jutott tovább a San Marinó-i La Fiorita ellen, ám a második fordulóban meglepetésre kettős vereséggel búcsúzott a fehérorosz Tarpeda Zsodzinával szemben.