Idegenben verték a Real Madridot Hangáék

-

Hanga Ádám kosárcsapata, a Laboral Kutxa Vitoria kilenc ponttal nyert a Real Madrid otthonában az Euroliga második csoportkörének hatodik fordulójában.


A 77-68-as vendégsikerrel végződő találkozón a magyar játékos kezdőként lépett pályára, és az Euroliga honlapja szerint 28 és fél perc alatt hét pontot dobott, két gólpasszt adott és kilenc lepattanót szerzett.


„A mérkőzés után olvastam a közösségi médiában, hogy tíz éve nem volt példa az Euroligában arra, hogy egy szezonban egy csapat legyőzze a CSZKA Moszkvát, a Barcelonát és a Real Madridot is. A két spanyol óriást ráadásul egy héten belül fektettük két vállra, mindkétszer idegenben – nyilatkozta a 26 éves játékos. – Most jól állnak, a cél az, hogy a top 16 második köre után is legyen miről beszélni. Semmi nem dőlt még el, csupán részsikereket értünk el idáig. Bombaerős a mezőny, óriási kihívás fizikálisan és főleg mentálisan bírni a terhelést, de nagyon élvezem.”

Hanga baszk együttesének két vereség mellett ez volt a negyedik győzelme az F csoportban, ezzel a továbbjutást jelentő harmadik helyen áll.

A legjobb 16 között két csoportban zajlanak az Euroliga küzdelmei, mindkettőből az első négy helyezett jut tovább.

Hangáék vasárnap a spanyol bajnokságban veretlenül vezető Valenciával találkoznak.