Szorulnak a rendőrök, mert nem jelentették a tejfölös plakáttámadást

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

Eljárás indulhat három kerületi rendőr ellen, akik nem vették komolyan, hogy tejföllel dobtak meg egy konzultációs plakátot – írja a hvg.hu.


A lap szerint még június 8-án dobtak meg tejfölös dobozzal egy bevándorlóellenes kormányplakátot a XV. kerületben, amit be is jelentettek a rendőrségen, de a helyi rendőrök nem vették túl komolyan a bejelentést. A plakátot később át is festették, ennek elkövetőjét el is kapták, de így is vizsgálat indult az érintett rendőrök ellen.


A hvg.hu értesülése szerint két őrmesternek és egy törzsőrmesternek jelentést kellett írniuk arról, hogy miért mulasztották el intézkedési és jelentési kötelezettségüket, és főnökeiket is meghallgatták – összesen nyolc rendőrt. A járőrök állítólag azzal magyarázták az intézkedés hiányát, hogy semmit nem tapasztaltak, ami a bejelentést alátámasztotta volna. A XV. kerületi rendőrkapitány parancsnoki kivizsgálást rendelt el az ügyben.

A rendőrség a hvg.hu-val azt közölte, hogy a kerületi kapitány azért rendelte el a vizsgálatot, mert „a járőr a járőrútvonalán egy állampolgári jelzésre folytatott intézkedéséről nem tett jelentést az irányítóközpontnak”. További részletek a hvg.hu-n.