Hűtlen kezelés miatt emeltek vádat az Operaház két volt vezetője ellen

Fotó: We Love Budapest / Balkányi László

-

10 milliós hátrányt okoztak még 2008-ban.


Vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az Operaház két korábbi magas beosztású vezetője ellen. A vád szerint 2008 októbere és decembere között összesen 11 esetben kötöttek indokolatlan megbízási szerződést egy, az Operaházhoz köthető alapítvány képviselőjével (az ügy harmadrendű vádlottjával) különböző rendezvények szervezésére, kivitelezésére és az ezekhez szükséges személyzet biztosítására.


A két vezető tudta, hogy az alapítvány ezeket nem képes elvégezni ezeket a feladatokat, hanem egy előre meghatározott vállalkozóval végezteti el, mégpedig a megbízási díjhoz képest jóval alacsonyabb díj ellenében. Így vagyoni előnyre tettek szert, összesen csaknem 10 millió forint összegű vagyoni hátrányt okoztak.

Az ügyészség felfüggesztett börtönt, valamint pénzmellékbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban – írta közleményében a Fővárosi Főügyészség.