Hunvald György erre a napra várt 1 éve és 11 napja

Forrás: MTI/MTVA / Beliczay László

-

A Kúria perújítást rendelt el, és hatályon kívül helyezte az ítéletet a korrupcióval vádolt, volt erzsébetvárosi MSZP-s polgármester ellen - értesült az ATV.


A Kúria 2014. július 1-jén jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte a politikust az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült büntetőperben, a Szegedi Ítélőtábla pedig 2015 áprilisában jogerősen két és fél év börtönnel sújtotta az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt. A Szegedi Ítélőtábla ezt követően december 9-én hozta meg ítéletét arról, hogy Hunvald Györgynek további egy évre börtönbe kell mennie.


Hunvaldot tehát két különböző ügyben ítélték el: egy esetben hivatali visszaélés és magánokirat-hamisítás miatt kapott egy évet, egy másikban hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért két és felet. Hunvald mégis összesen csak két és fél évet töltött rács mögött, miután mindkét illetékes bíróság úgy ítélte meg, hogy letöltötte büntetését.

Tavaly júliusban azonban a Központi Nyomozó Főügyészség jelezte, hogy az ő számításaik szerint ez kevés lesz, és indítványozta a törvényszéken a fogva tartás utólagos beszámítását. Ezt rakta helyre a törvényszék végzése, ami ellen Hunvald ugyan fellebbezett, de a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta azt. Ezt azonban a Kúria most hatályon kívül helyezte.