Hulahopp, öt karikával

Egri Viktor

kommentátor, DigiSport

  • Ha a tortát előre szétvágják, és a szeleteket egymástól távol eső helyeken fogyasztják el, az még tekinthető születésnapi köszöntésnek?
  • Ha az olimpia eseményeit nem az eddigi szabályoknak megfelelően, azaz nem egy ötven kilométer sugarú körön belül rendezik, az csak olyan, mintha néhányan a nappaliból a teraszra mentek volna az ünnepelt mellől, vagy mintha a szomszéd házba sétáltak volna át a tányérjukkal?
  • Ha az új szabályok alapján egy város helyett akár több ország is rendezheti együtt a játékokat, akkor ennek az egésznek van még köze az olimpiához?
  • Amire pályázunk, az mi? Amit elnyertünk foci-Eb néven, az mi? Létezik még labdarúgó-Európa-bajnokság, vagy már csak régi közös élmények fotóival reklámozott roadshow-t kapunk? Törvényszerűen jut ugyanerre a sorsra az olimpiai csoda is?


Ezek azok a kérdések, vagy azoknak egy része, amelyekre válaszolni kellene ahhoz, hogy tudjuk, mit akarunk egyáltalán megpályázni. Persze könnyen lehet,hogy a feleletek érdektelenek is, a kandidálásra még igaz a coubertini eszme: a részvétel a fontos. Ha az első rostán (sportnyelven fordulón) túljut a budapesti elképzelés, a legújabb bachi alapelvek szerint a NOB pénzén lehet évekig tervezgetni, míg a rendezőt kijelölik. A mai viszonyok között az a néhány munkahely is jól jöhet. Ezekhez a – már pusztán személyes anyagi szempontból is – értékteremtő pozíciókhoz nyilván azok jutnak majd, akik meghozták a döntést. Erre találták ki az eleve elrendelt kifejezést.


Új szabályok, régi tanulságok

A decemberben elfogadott új olimpiai alapelvek villanyozták fel annyira az olimpiarendezés magyarországi híveit, hogy azóta a közelükben közvilágítás nélkül is lehet olvasni éjfélkor. Hogy a szemkápráztató lelkesedésre találtak okot, az elsősorban abból adódhat, hogy sohasem adták fel a rendezés rögeszméjét. Az új szabályok ugyan beszélnek emberközpontú olimpiáról és a költségek megosztásának lehetőségéről több ország, esetleg egy államon belül több város között, sőt a NOB esetleges segítségéről is szó eshet, de minket név szerint egyszer sem említenek, így félő, hogy ugyanazok az anyagilag sokkal erősebb, szintén fel nem sorolt vetélytársak, amelyek eddig is reménytelen önsanyargatássá silányították a magyar házi gazdaság ábrándját, nem tántorodnak el.

Ráadásul nem hallani arról, hogy összefognánk valakivel. A környező országok közül talán Ausztria engedhetné meg magának, hogy beleugorjon egy ekkora beruházásba a lét minden más területének teljes margóra helyezése nélkül, de nem az az ugrálós fajta, és a nyári sportágaktól arrafelé nem olvadnak el, meg talán még emlékeznek arra is, hogy a közösre tervezett világkiállítástól másfél évvel az esemény előtt Magyarország visszalépett, és hogy a 2004-es (még igazi) közösre képzelt labdarúgó-Európa-bajnokság kandidálásának hajrájában az akkori (a maival sokban megegyező) kormány minisztere felfüggesztette az MLSZ elnökségét, amiért a FIFA a szövetség felfüggesztésével is fenyegetett.


Persze, lehet egyedül is

És mi azt szeretnénk. Az az igazi szülinapi köszöntés. De így jelentősen nem lesz olcsóbb a rendezés, mint eddig lett volna. Attól, hogy nem muszáj mindent Budapest közvetlen közelében rendezni, semmi sem lesz egyszerűbb. Az infrastruktúra-fejlesztés, például, nagyobb területen nyilván nagyobb költségekkel jár. A bő tíz éve már váratlanul felbukkant rendezési ötlethez képest az optimisták jobb kiindulási pontról szónokolnak, hiszen azóta autópályák épültek, és új metró ásta alá a várost, de nem említik, ami a szemünk előtt történik: szinte naponta pótolják buszok a mélyen szántó szerelvényeket műszaki hiba miatt, a város egyik legnagyobb pályaudvara pedig jelenleg éppen nem használható, mert egy pár méteres alagút nem bizonyult fenntarthatónak. Azt persze mind tudjuk, hogy az infrastruktúra úgy kell majd később is, mint egy falat kenyér, ahogy mondani szokták, a kérdés már csak az, hogy addig kell-e bármi is úgy, mint az infrastruktúra.


Sportos, de nem újrahasznosítható

Az új olimpiai filozófia gyakorlati megvalósulásáról egyébként sem tudunk túl sokat. Az viszont napnál világosabb, hogy a környezettudatosság és a fenntarthatóság fontos szemponttá válhat a döntéshozatalnál. Ami a környezetvédelmi megközelítést illeti, az előző időszak napelemekkel, szélmalmokkal folytatott hazai harcai alapján mindenki megítélheti, Don Quijote indult-e csatába nagyobb eséllyel, vagy mi a maximumpontszámért. Sportosak vagyunk, de újrahasznosítók nem, hozzánk mindig is közelebb állt Atom Anti, mint angol változata: Anti Atom. A fenntarthatóság alatt – a szabályokban leírtak alapján – az olimpiára épített létesítmények esemény utáni hasznosíthatóságát értik. A Nemzeti Baseballstadiontól eltekintve sem látni, hogy bármi is fenntartható lenne hazánkban. A legnépszerűbb sportágak közé tartozó kézilabda hazai rendezésű Európa-bajnokságán a nemzeti kincsnek számító női válogatott meccsei sem vonzottak telt házat. Ennek okai egyszerűek. Az új építésű sportházak üzemeltetése, a nagy versenyek rendezése annyiba kerül, hogy az csak a magyar lakosság számára megfizethetetlen jegyárakkal gazdálkodható ki. Gazdagabb emberek kellenének. A pályázat során talán ezek nagyszámú felmutatása ígérkezik a legnehezebbnek.

A hangzatos bachi elvek eredményét érdemes kivárni. Az olimpiai mozgalom előző időszakban elszenvedett presztízsveszteségeire mindenképpen jó válasznak tűnnek. A görögök sanyarú sorsa mögött túlzott olimpiai tehervállalást sejtők, a szocsi olimpia galaktikus költségeit nehezményező közvélemény számára ez megfelelő kommunikáció. De pusztán az-e, vagy ugyanaz mögötte a tartalom is? Nem ugyanazt látjuk-e, mint a labdarúgó-Európa-bajnokság esetében, ahol a nagyobb üzlet érdekében 24-ig duzzasztották a résztvevők számát, ami már elviselhetetlen terheket jelent az önmagukban pályázók számára, nem beszélve arról, hogy a helyszíneket több országba szétszórva, összességében nagyobb beruházásokat lehet követelni, nagyobb bevétel reményében? Az olimpián részt vevők létszáma 240-ről 11 000-re nőtt a kezdetektől Londonig, és most ugyan maximálják az indulók számát, de újabb sportágak programba vételét mégis kilátásba helyezik a szabályok. Nem naivitás-e azt hinni, hogy a jó szándék tort ül a tőke tetemén? Valószínűbb, hogy a pocakos profit hulahoppozik az öt karikával.


Magyar aranyak – mennyiért?

Érvek természetesen nagy mennyiségben akadnak a rendezés mellett. Ezeket a következő időszakban sűrűn fogjuk hallani. Az úgynevezett szakértők és a MOB-ban dolgozók, edzők és sportolók mindegyike érdekelt személyesen is a terv melletti kiállásban. Ráadásul az eddig sokak szemében túlzónak tűnő sportberuházások is jelentősen aládúcolt alapokon folytatódhatnának.

Az biztos, hogy a házigazdák versenyzői rendszeresen jelentősen jobb eredményeket érnek el, mint más olimpiákon. Ez velünk is így lenne, ami minden magyart büszkeséggel tölthetne el. Pláne, ha a szervezés is flottul menne. Csak az a kérdés, minek mi az ára, és mi mennyit ér.


Az ötezer milliárdos dilemma: kell-e nekünk olimpia?


Igen
Nem

SZAVAZAT UTÁN