Hosszú Katinkánál betelt a pohár, nekiment a magyar szövetségnek

-

A nemzetközi szövetség által az idén a világ legjobb úszónőjének választott Hosszú Katinka 2012-ben azért költözött haza az Egyesült Államokból, hogy megpróbálja inspirálni a jövőbeli generációkat. A sportolónak azonban azzal kellett szembesülnie, hogy bár a Magyar Úszó Szövetség elvárja a világszínvonalú eredményeket, nem biztosítja az ehhez szükséges feltételeket.


Úgy érzem, hogy a vezetők megelégedtek a magyar úszás jelenlegi helyzetével, és nem gondolnak arra, hogy mi lenne szükséges az előrelépéshez

– kezdte Hosszú Katinka a keddi sajtótájékoztatót.

„A közvéleménynek úgy tűnhet, hogy minden jól működik, hiszen mi, versenyzők folyamatosan hozzuk az érmeket a nemzetközi versenyekről, de az igazság az, hogy a rendszer hibás és nem tudom tovább azt tettetni, hogy minden rendben van. A Magyar Úszó Szövetség egy olyan rendszert épített fel, ahol az úszók és edzők arra pazarolják a legtöbb idejüket és energiájukat, hogy folyamatos harcot vívjanak a szövetséggel házon belül. A legtöbbjük nincs tisztában az elvárásokkal és célokkal mivel nincsenek pontosan lefektetett szabályok és követelmények. Ezáltal azt sem tudhatják, hogy a munkájuk elegendő-e ahhoz, hogy bekerüljenek a válogatott keretbe vagy sem” – fogalmazott az úszónő.


Úgy érzi, eljött az idő, hogy kiálljon a többi magyar úszóért is


Hosszú szerint olyan esetekben, amikor mégis sikerül valami különlegeset elérni és jól teljesíteni, akkor sem tudhatják a versenyzők, hogy ez pontosan mit is jelent az ő saját pályafutásukban és a magyar úszósportnak. Ha valaki végül veszi a bátorságot és úgy dönt, hogy kiáll az igazáért, azt a szövetség elutasítja egy szimpla magyarázattal, vagy egész egyszerűen tudomást sem vesz a problémáról.


Ezekkel a kijelentésekkel tudom, hogy saját magamat teszem ki esetleges támadásoknak, de ezt vállalom,

mert úgy érzem, hogy eljött az ideje, hogy kiálljak nem csak magamért, hanem a többi magyar úszóért is. Az én szememben a karrierem úgy teljes, ha sikerül a hazai úszósportban pozitív irányú változást elérnem. Nekem ez nem az érmeim számáról vagy a versenyeken nyert pénzösszegről szól. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy most kiállhatok azokért az úszókért is, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy felszólaljanak, mert attól félnek, hogy azt a minimális támogatást is elveszítik, amiben jelenleg részesülnek.”


Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke, Hosszú Katinka és Shane Tusup a világ legjobbjának járó díjjal


Hosszú Katinka szerint ezt a harcot három éve próbálja zárt ajtók mögött, házon belül megvívni a magyar szövetséggel, de a mondanivalója mindvégig süket fülekre talált. Edző-férjével, Shane Tusuppal közösen folyamatosan elemzik, hogyan tudnának még tovább fejlődni, szerinte a magyar úszósportban is így kellene hozzáállni a versenyzéshez.

„A változtatások, amiket idén szerettem volna a programomhoz adni, nemcsak engem segítenének, hanem hosszú távú, pozitív hatásai lennének a jelenlegi és a jövő úszó generációi számára is, hiszen a megszerzett tudás és tapasztalatok az egész magyar úszó társadalmat előre vihetnék. Ezen kívül, a változtatások nagyban segítenének, hogy a testemet fizikailag olyan állapotban tudjam tartani, hogy még a 2020-as tokiói olimpián is versenyezni tudjak. Sajnos többszörös tárgyalás, egyeztetés és hivatalos megkeresés után sem sikerült a kéréseimet teljesíteni.


Ezen kérések teljesítését a Magyar Úszó Szövetség attól tette függővé, hogy az arcomat és a nevemet adom-e a 2017-es budapesti világbajnokság reklámozásához.

Ezt én megdöbbenve hallottam, hiszen eddig mindig azt hangoztatták, hogy azok kaphatják meg ezt a plusz támogatást a felkészüléshez, akik eredményt hoznak egy világversenyről... Tudjátok, az a bizonyos mézesmadzag. Nálam itt telt be a pohár” – fogalmazott a jelenlegi első számú magyar sportolónő.


Gyárfás Tamás, ószó-vb

Katinka, legyél a 2017-es vébé arca!


Visszaemlékezett, hogy 2011-ben a világbajnoki hatodik helyével eredménytelennek, csalódásnak könyvelték el, így nem kaphatott plusz támogatást. 2012-ben az olimpiai negyedik hellyel szintúgy. „Nem panaszkodtam, mert elhitették velem, hogy nem hoztam eredményeket, így nem is jár a plusz támogatás. A legnagyobb meglepetésemre azonban, 2013-ban két világbajnoki aranyéremmel a zsebemben sem kaptam meg ezt a támogatást. A talán még eredményesebb 2014-es év sem hozta meg a várt segítséget a Magyar Úszó Szövetségtől. És most, hogy a 2015-ös eredményeim sem elegendőek ahhoz, hogy teljesítsék a kéréseimet, el kellett, hogy gondolkodjak,


mégis mi az, amit még el kell érnem ahhoz, hogy biztosítsák a felkészülésemhez szükséges feltételeket?

Hosszút ez egyben arra is ráébresztett, hogy mit érezhet a többi úszó és edző, akik még olyan helyzetben sincsenek, mint ő. „Ha nekem harcolnom kell ezekért a dolgokért az én eredményeimmel, akkor mi lehet a helyzet a többi úszóval? Ők mégis miben reménykedhetnek? Eljutottam arra a pontra, hogy már nem vagyok biztos benne, hogy van valami annak a mézesmadzagnak a végén, vagy sem.”

Hosszú kiemelte, hogy ez nem a pénzről szól, nem pénzügyi támogatásról beszél, hiszen megengedheti magának, hogy kifizesse azt, amire szüksége van. „Nem okozna problémát, hogy továbbra is a fejlődésembe fektessem a versenyeken megnyert pénzdíjakat, de ha ezt megteszem, akkor akaratlanul is felmerül a kérdés: mégis mire van a Magyar Úszó Szövetség? Mit csinálnak, ha nem az úszóik számára biztosítják a lehető legjobb feltételeket? Hogyha nekünk, úszóknak és edzőknek kell a kutatásokkal, elemzésekkel, edzéssel és a versenyzéssel is foglalkozni, akkor mégis mi marad a szövetségre ebben az egyenletben?”


Folyamatosan szállítják az eredményeket, de most betelt a pohár


Az úszónő számára nagy csalódás volt, amikor rájött, hogy a szövetség teljes mértékben az úszótól vár el mindent. Szerinte ebben a partneri együttműködésben, a szövetségnek kellene, hogy felkészült és jártas legyen a legújabb technológiát, fejlődéseket illetően és az eredményeket és tapasztalatokat az ő feladatuk lenne kérés nélkül is az úszók részére bocsájtani.

„Olyan ambiciózus emberekre van szükségünk a Magyar Úszó Szövetségben, akiknek az az elsődleges célkitűzésük, hogy a lehető legjobb feltételeket teremtsék meg és segítsék az úszóinkból kihozni a maximumot. Sajnos a jelenlegi vezetés elégedett azzal, ahogy most működnek a dolgok. Elégedettek, hiszen jönnek az eredmények. Szerintem azonban nem szabad addig várni az önvizsgálattal és a változtatással, amíg túl késő nem lesz és teljesen össze nem dől a rendszer.”


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!