Horvátországnak már van terve magyar határzár esetére

Fotó: MTI/EPA / Antonio Bat

-

A Vecernji List szerint, ha Magyarország lezárná határait, a horvát hatóságok átszállítás helyett szervezetlenül engedik át a menekülteket, ami nagyban megnehezítené a magyar hatóságok dolgát, mert nekik kellene összeszedni őket.


Ha a magyar kormány úgy döntene, hogy lezárja a határait, a migránsok felügyelet nélkül, szervezetlenül érkeznek majd Magyarországra a horvát kormány „C-terve” szerint – írta a Vecernji List című horvát napilap vasárnap. Az újság megjegyezte, hogy a magyarok egyelőre átveszik ugyan azokat a migránsokat, akiket a horvát hatóságok busszal a határra szállítanak, de ez nem tart majd örökké.

A lap meg nem nevezett forrásból úgy tudja, hogy ebben az esetben életbe lép a kormány „C-terve”, amely szerint a hatóságok többé nem szállítják a migránsokat szervezetten, csoportokban a magyar határra, hanem arra ösztökélik őket, hogy saját maguk tegyék meg az utat. A lap szerint az illegális bevándorlók így kaotikusan, felügyelet nélkül érkeznek a magyar határra, és sokkal nehezebb lesz a magyar hatóságoknak ellenőrizni őket.

Zoran Milanovic miniszterelnök még pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az ország lehetőségei korlátozottak, ezért átérnek a „B-tervre”, és a magyar határhoz irányítják az menekülteket, amely tervet szombaton már úgy ítélt meg, hogy jól működik. Davor Ivankovic, a Vecernji List kommentátora egy külön írásban úgy vélte, túl korai Milanovic győzelmi öröme, miszerint megoldotta a migránsválságot az országban. Az újságíró szerint a jövőben még nagyobb kihívások érik majd Horvátországot és ezért józan ésszel kell gondolkodnia.

„Uniós szomszédjainkkal közösen kell tervet kidolgozni a gond megoldására, nem pedig balkáni módra kitolni velük” – írta. Lehet, hogy a horvát kormányban már leszűrték, hogy az Európai Unió úgyis szétesett, és ezért Horvátország nyugodtan viselkedhet úgy, mint Szerbia? – tette fel a kérdést Ivankovic.

A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a horvátok 34 százaléka egyetért azzal, hogy a bevándorlókat be kell fogadni az országba, és tovább kell engedni őket Magyarországra és Szlovéniába. A Nova TV kereskedelmi tévécsatorna 600 fő megkérdezésével készült felmérése szerint 42 százalékuk csak annyi menekültet fogadna be, amennyit az ország elbír. A megkérdezettek mindössze 13 százaléka gondolja azt, hogy a kormány a helyzet magaslatán állt, amikor megpróbálta kezelni a migránsválságot, 33 százalék szerint egyáltalán nem volt felkészülve, 44 százalék szerint csak félig-meddig készült fel.

A menedékkérők azután indultak meg Szerbiából az általuk eddig elkerült Horvátország felé, hogy a magyar hatóságok a magyar-szerb határon - amelyen keresztül az elmúlt hónapokban több mint 160 ezren léptek magyar területre - kedden nulla órakor jogi határzárat léptettek életbe. Horvátország területére lépve a migránsok egyúttal az Európai Unió területére is léptek, bár még nem jutottak be a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, amelynek a Horvátországgal szomszédos Magyarország és Szlovénia is tagja.