Horvátországban csak hivatalos szervezetek segíthetnek a menekülőknek

-

Szeptember 16. óta 88 ezer 532 migráns lépte át a szerb-horvát határt, és reggel 9 óráig 84 ezren hagyták el az országot, mondta szerdán a horvát belügyminiszter. Többségük Magyarországra jött, sőt ide még többen érkeztek, mivel a magyar rendőrség adatai szerint szeptember 17. óta 85 516 migráns lépte át illegálisan a határt.


Naponta átlagosan ötezer migráns érkezik Horvátországba, úgy, hogy az elmúlt napokban csökkent a számuk - mondta Ranko Ostojic horvát belügyminiszter.

A menekültáradat szerinte csak úgy szűnhet meg, ha Görögországban nem ürülnek ki a táborok, és nagyobb pénzügyi támogatást kap Törökország, Jordánia és Libanon, ahol a legtöbb menekült tartózkodik.

"Ezzel nem oldódna meg a krízis, de megszűnne a migránsáradat "- szögezte le. Horvátország kész fogadni azokat a menedékkérőket is, akiket a migránsok elosztására irányuló kvóta alapján vállalt - tette hozzá. Eredetileg 3200 menekültet vállaltak volna, de a megszavazott kvótarendszer alapján a későbbiekben 1064-et kell átvennie.

Eközben a Jutarnji List című horvát napilap arról számolt be, hogy a hatóságok megtiltották a civileknek, hogy segítséget nyújtsanak a migránsoknak. A közel száz önkéntes csak abban az esetben tartózkodhat a táborok környékén vagy az illegális határátkelőhelyek közelében, ha rendelkezik akkreditációval, vagyis ha hivatalosan is csatlakozik valamelyik karitatív szervezethez, mint például a vöröskereszt.

Korábban az önkénteseknek azt is megtiltották, hogy főtt ételt osszanak a Szerbiából érkező migránsoknak.
A belügyminiszter ezt azzal magyarázta, hogy Horvátország rendezett ország, és ha az egészségügyi felügyelet megállapítja, hogy az ételt a szabadban készítették el, az csak bonyolítja a helyzetet.