Horrorrá vált az okmányirodai ügyintézés

Fotó: MTI / Balázs Attila

-

Budakeszin konténerekben dolgoznak a hivatalnokok, mivel az okmányiroda új épülete nem készült el. De ott sem megy minden simán, ahol az ügyfeleknek nem a hidegben kell várakozniuk. Az új típusú személyi miatt a legtöbb helyen elviselhetetlen hosszúra nyúlt a várakozási idő, de van, aki az új kormányablakos rendszerre panaszkodik.


Hosszú várakozásra számíthatnak azok, akik az év elején próbálják elintézni hivatalos ügyeiket.

Az egyik fővárosi okmányirodában az útlevél meghosszabbítása múlt pénteken három órát vett igénybe. Az érkező ügyfeleket a dolgozók előre figyelmeztették, mi vár rájuk. Többen is meglepődtek ezen, a hivatalban ugyanis az elmúlt években rövid volt a várakozási idő – a tapasztatalatok szerint nem haladta meg a félórát.

Az ügyintézés lassúságára többen is panaszkodtak. “Mindenki lapozgat jobbra balra, haladás semmi” - mondta türelmetlenül egy férfi, aki a feleségével és a gyermekével várakozott hosszasan. Egy idősebb asszony pedig felháborodva sétálgatott a teremben, miközben hangosan azt ismételgette, két és fél órája vár. Két fiatalabb srác arról beszélgetett, ismerősük szerint egy másik kerültben még többet kell várni.


Betett az új személyi

Az egyik ügyintéző lapunknak azt mondta, a lassúságot részben az új típusú személyi okozza.

Január 4-e óta lehet igényelni az új okmányt, amely az ujjnyomatot is tartalmazza, valamint a TAJ-kártya és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja. Az emberek szinte megrohanták az okmányirodákat, öt nap alatt 39 204 új igazolványt igényeltek.


A kormányablakokban január első napjaiban, az ingyenes és bővített szolgáltatást nyújtó új személyi igazolványra 2-2,5-szeres igény jelentkezett, ennek következtében emelkedett a várakozási idő

- írta megkeresésünkre a Miniszterelnökség. A tárca szerint a tumultushoz hozzájárult az is, hogy nőtt a kormányablakokban intézhető ügytípusok száma is.

Az egyik belvárosi ügyintéző nemcsak az új személyire, hanem a kormányablakos rendszerre is panaszkodott. “Amennyire egyszerűsítik, annyira bonyolítják” - mondta. Példaként említette, hogy korábban a hivatalban volt a pénztár, helyben tudtak fizetni az ügyfelek. Jelenleg csak bankkártyát fogadnak el, így aki otthon felejti a kártyát, mehet a postára.

A Miniszterelnökség szerint időt lehet spórolni azzal, hogy “új, központi időpontfoglaló rendszert vezettek be, amely lehetővé teszi az internetes és telefonos időpontfoglalást”. Az általunk megkérdezett ügyintéző szerint az év elején az időpontfoglalás sem működött. Legalábbis annál az okmányirodánál nem, ahol ő dolgozik.


Konténerben intézik

Az új feladatokon kívül néhány okmányiroda más kihívásokkal is szembesült. Budakeszi például nem fejeződött be a megyei járási hivatal felújítása, amely a helyi okmányirodának ad otthont. Jelenleg ezért kihelyezett kék konténerekben zajlik az ügyintézés.

Az egyik olvasónk arról számolt be, hogy az embereknek négy órát kellett várniuk az ügyintézésre január első napjaiban, ráadásul a konténer előtt, a szabadban. Múlt hét elején ráadásul rendkívül hideg volt, a várakozók így még feszültebbek voltak, írta olvasónk.

“A fővárosban tavaly tíz kormányablak nyílt, az átalakítások idején költözések, átszervezések zajlanak, amelyek időszakosan növelhetik a várakozási időt” - írta a Miniszterelnökség a konténeres megoldásról. A tárca szerint


 Budakeszin is sajnos kényelmetlenség várható

Az új járási hivatal, amelyet helyet ad majd a kormányablaknak is, várhatóan a harmadik negyedévben készül el.



A Miniszterelnökség szerint az elektronikus ügyintézés fejlesztésével a következő években jelentősen csökkenhet a kormányablakok leterheltsége. A tárca szerint az idei év első félévében a fővárosban újabb tíz kormányablak nyílik, Pest megyében pedig további nyolc.

A kormányablakokos rendszert még 2011-ben vezette be a kormány. A rendszer lényege, hogy egy hivatalban egyszerre több ügyet lehet elintézni. A kormánypárti politikusok azóta folyamatosan a gyorsabb, kényelmesebb hivatali ügyintézést ígérnek. Lázár János, aki az állami bürokrácia csökkentéséért felel, ősszel többször is elmondta: gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést akar a kormány.